...." nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyermekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága..."
Radnóti Miklós

 

 

Pilismarót látképe Pilismarót, a többi szomszédos községgel együtt az ország egyik legcsodálatosabb területén fekszik, a Pilis, a Visegrádi-hegység lábánál. A Duna éles kanyarulata és a szemben lévő Börzsöny hegység Szent Mihály csúcsa csodálatos panorámát nyújt az itt élőknek és az ide látogatóknak. Akárhonnan nézzük e hegyektől körülölelt tájat: Pilismarót, Zebegény, Dömös, Visegrád különböző pontjairól vagy Nagymarosról, Dobogó-kőről, megkapó szépségű az év minden szakában.

Nemcsak szép ez a vidék, az ember megtelepedésére is alkalmas volt e természeti környezet. A régészek szerint sok-sok ezer év óta biztosítani tudta az ember megélhetését. A hegyek, völgyek növényzete, állatvilága, a Duna él a beleömlő patakok a gyűjtögető, vadászó, halászó életmódú ősember számért táplálékot és ivóvizet nyújtottak, talaja kezdetleges eszközökkel is alkalmas volt a földművelésre. Völgyei, barlangjai, hasadékai védelmet biztosítottak az időjárás viszontagságai ellen az ide vándorló embercsoportoknak.

A mai Pilismarót területén az őskőkor késői szakaszától élt ember. Honnan tudható ez? A régészek megtalálták nyomait, eszközeit. Kitartó kutató munkájuk eredményeképpen 37 lelőhelyet tártak fel. Az őskőkorból, a fémkorszakokból, a római korból találtak a faluban és határában tárgyi emlékeket. Előkerültek tárgyak a honfoglalás korából és a középkori Marót településről is.

Az írásbeliség megjelenéséig, térhódításáig, főleg e régészeti leletek a legfontosabb történeti források.

Mennyi tárgyat rejthet még a föld mélye? Senki sem tudhatja.

Pilismarót régészeti térképe 1,Miklós Deák-völgye, 2, Basaharci oldal, 3, Nagy Hábod alja, 4, Pángor-domb, 5, Alsó-Marót, 6, Kishegy, 7, Hosszúhegy oldala 8,Hosszúhegy oldala II., 9, Basaharc-Duna-part, 10, Basaharc, 11, Felső-Marót, 12, Foki-föld, 13, Homoki-szőlők Öregszőlő, Fenyőszög, 14, Homoki-szőlők II., 15, Basaharci oldal, 16, Basaharc téglagyár, 17, Középhegy, 18, Bitóci-domb, 19,Bitód-völgy, 20, Ferlső Szélesek, 21, Emerenciások I., 22, Emerenciások II., 23, Basaharc~Szobi-rév, 24, Szobi-rév III., 25, Szobi-rév IV., 26, Szobi-rév V., 27, Szobi-rév VI., 28, Hajóállomás, 29, Homoki-szőlők III., 30, Dózsa György utca, 31,Öregek-dűlő, 32, Hosszúhegy, 33, Bonchegy, 34, Homokbánya, 35, Rákóczi út, 36, Árpád út, 37, TSZ-major

Pilismarót régészeti térképe

 

Jelkulcs:

• Falu, telep; 
• tábor; 
• őrtorony; 
• templom, kápolna; 
• kemence; . 
• kőemlék; 
• út;=
• malom; 
• nyújtott csontvázas sír; 
• lótemetkezés; 
• rítus jelzése temetőknél; 
• többrítusú, é getéses temető;
• érem . kincslelet ; >
• bizonytalan jellegű lelet; 
• szórványlelet; 
• őskőkor: Ő
• őskőkor: P
• újkőkor: U
• rézkor: R
• bronzkor: B
• későbronzkor: Bv
• koravaskor: V
• La T e 'ne /kelta/ LT
• római kor: Ró
• népvándorlás kori késő avarkor: Nk
• Árpád-kor: Á
• későközépkor: Kk;

 

ŐSKŐKORI VADÁSZTELEPEK

Az őskőkor /a pattintott k ő korszak, paleolitik u m/ kb félmillió évvel ezelőtt kezdődött. Ennek késői szakaszát körülbelül 40-30 ezer évtől számítják. Ebben az időben jégkorszak volt Európában, a Kárpát-medencében is. Amikor fokozatos enyhülés következett be, lehetővé vált, hogy a korábbinál nagyobb mértékben nyíltszíni telepeken nemcsak barlangokban- megvesse lábát az ember. A késői paleolitikumban itt élő emberek fő foglalkozása, azaz táplálékszerzése a rénszarvasvadászat volt, csak kisebb mértékben a halászat és gyűjtögetés.

 

Hogyan lehetséges ez? Miképpen kerültek ide ma a sarkkör közelében élő rénszarvasok és vadászaik?

Ezekre a kérdésekre a földtörténetet kutató geológusok, a növény- és állatvilág történetével foglalkozó tudósok és régészek együttesen tudnak választ adni. A Kárpát-medencében a jégkorszakot nem úgy kell elképzelnünk, hogy mindent jég és hó fedett. Az állandó jég és hó határa kétségtelen, hogy jóval alacsonyabban volt mint manapság. A hegycsúcsokat hó és jég fedte, de a kietlen síkságokat nem. Hideg keleti szél volt az uralkodó. A tél száraz, csak néha esett kevés hó, eső. Időnként opálos, sárga volt az égbolt, hatalmas porfelhőket hordott az erős keleti szél. Nem is annyira a kemény annyira a kemény telek jellemzőek, mint a rendkívül hűvös nyarak. Va­lószínűnek tartják, hogy a maihoz hasonló átlagos hőmérsékletűek voltak a telek, de hosszú ideig tartottak. A nyarak rövidek, sokkal hűvösebbek, nedvesebbek voltak, a száraz, hideg ősz már augusztusban elkezdődött . A július átlaghőmérséklete kb. 15 fok, a Pilisben a nyári átlaghőmérséklet 11-12 fok lehetett. Eltűntek innen a vaddisznók, szarvasok, őzek. Északról a sarkvidék közeléből , a tundráról leszorultak az állatfajok, mivel az örök jég határa is délebbre húzódott. Ezért vonultak ide a rénszarvasok is.

 

Rénszarvasbőrből készült sátor / Rekonstrukció a ságvári lelet alapján. Gábori Miklós/

A rénszarvasra vadászó embercsoportok telephelyeit lösz borította területeken, vadászeszközeit laza, vízvájta mélyutakban, völgyekben, meredek löszfalakban találták meg: Ságváron, Pilismaróton, Dömösön, Esztergomban, a Duna mentén máshol is, Pilisszántón pedig a barlangban. A lösz távoli eredetű hulló por, melyet a jégkorszaki erős keleti szelek sodortak ide. Különösen a jégkorszak utolsó szakaszában, a száraz, kontinentális éghajlat alatt rak ó dott le nagy mennyiségben. A löszképződés gyors volt. A vadászok egy-egy huzamosabb távolléte alatt máris lösztakaró fedte be a tűz helyét és a körülötte szétszórt csontokat, hátrahagyott eszközöket.

 

Ez a nép valahol a kelet-európai orosz sztyeppéken alakult ki, síksági vadászok , halászok, gyűjtögetők voltak. A síkvidéki életforma teremtette meg a lakásépítés szükségét: földbe mélyített, földdel fedett gödörlakásokban, illetve állatbőrrel takart sátrakban éltek. Barlangok hiányában ők az első lakásépítők.

 

Eleinte mammutra és kisebb állatokra vadásztak, de az óriástestű mammut idővel kipusztult. A viszonyok változása miatt kénytelenek voltak áttérni a rénszarvasvadászatra. A csordák után nyugat felé vándorolva eljutottak a Kárpát-medencébe, sőt egészen a Rajnáig.

 

Rénszarvasra vadászva kénytelenek voltak szállásukat olyan helyre tenni, ahol az állatok őszi, tavaszi vándorlásának útja volt. A rénszarvastenyésztő, vadászó eszkimók ma is figyelembe veszik a csordák vonulási szokásait. Vadászat szempontjából egyik legjobb helynek a folyók, tavak átkelési szakasza bizonyult, ahol a csordák összetorlódtak, és átúsztak egyik partról a másikra. Ilyenkor bunkókkal tömegesen mészárolták le az állatokat. Vastag bundájú bőrüket nem vitte át az apró nyílhegy. Azt kisebb állatok és halak elejtésére használták. A rénszarvasbőrt ruházatra, lakóhelyük befedésére, húsukat -valamilyen módon konzerválva is- táplálékul, csontjaikat eszközként használták.

 

A Dunakanyar vidékén több táborhelyet tártak fel a régészek. Közel 60 éve tudnak maróti jelenlétükről, de csak az utóbbi 15-20 évben kutattak intenzívebben utánuk a 11-es út mentén, a lösz dombvonulatokon, Dömöstől Basaharcig. A jégkorszak utolsó szakaszában a Duna medre ugyanis a mai országútig ért. Pilismarót határából sok helyről szórvány és ásott leletek kerültek elő.

A megtalált tárgyak nagy része rénszarvascsont, eszközeik különböző tájakról való pattintott kövekből, csontokból készültek. Apró, ütögetéssel, pattintással kialakított nyílhegyek, kaparók, pengék, csontokból készült szúró , vágó, kaparóeszközök adják a régészeti leletek nagy részét. Jellemző tárgyaikról gravetti kultúrának nevezték el.

 

A 18 ezer éves, jégkorszaki rénszarvasra vadászó ősember eszközeinek pilismaróti régészeti lelőhelyei a következők:

Dömös-Pilismarót határában a Köves-patak völgyéből, a Pattantyús hegy kis sziklacsúcs előtti és mögötti alacsony teraszáról, a környező szántásokból szórványosan kerültek elő pattintott kőeszközök, szilánkok, pengék.

 

Öregek-dűlőből 1937-ben 100-140 cm mélyből ástak ki eszközöket. 1954-55-ben újra megkutatták ezt a területet. 119 eszköz került elő. A legjelentősebb felső-paleolit lelőhely egyikévé vált. Kőpengéket, vakarókat, vésőket, kanalas vésőket tártak fel. Egyiken, másikon kezdetleges nyélkiképzés nyomai találhatók. A telep lakóinak más vidékekkel is voltak kapcsolatai a leletanyagokból ítélve /Szlavóniával, Alsó-Ausztriával/.

 

Bitóc: A patak mentén, a völgy mindkét oldalán a magas, jellegzetes löszdombokon, mélyutakban szórványleleteket találtak.

Bánom, Sárgadomb, Országútja-dűlő szántásaiból rénszarvas csontokat, megmunkált szilánkokat gyűjtöttek.

 

A Bánom-dűlőben 1995-ben T. Dobosi Viola ásatásokat végzett. Erről ezeket írja: "Munkánk során 60-80 cm mélységben megtaláltuk az őskőkori vadászok tanyahelyét. A sikeres vadászat s a néhány napos itt tartózkodás eredményeképpen egy 5-6 m átmérőjű körben /sátoralap?/ összetört állatcsontok, az állatok nyúzásához, darabolásához szükséges eszközök, ezek előállításakor keletkezett hulladék került elő. A talált eszközök mai szemmel nézve nem tűnnek valami praktikusnak. De vegyük figyelembe, hogy a fémek előállításának ismerete előtt a kova volt a legtartósabb, leghatékonyabb eszköznyersanyag, néhány közülük még esztétikai élményt is nyújt gondos, arányos előállításával. A pengék voltak azok a mindenre alkalmas "bicskák"..., amelyek mindig kéznél vannak. A bőrmegmunkáló kaparó a mai tímárok szerszámkészletéből sem hiányozhat... A Bánomban olyan nyersanyagból készített pengéket is találtunk, amelyek a népcsoport mozgékonyságáról, nagy területet bejáró vándorlásáról tanúskodik: ezt a nyers-anyagot legközelebb csak a Kárpátok magas hegyei között szerezhették be.

Ezen az ásatáson találtuk meg a bizonyítékát annak, hogy két alkalommal tértek ide vissza a vadászok. A két települési szint keletkezése között annyi idő telt el, amíg 10-15 cm vastag lösz rakódott le a domboldalra. Eltakarta a régebbi település nyomait. A vadászok mégis újra ugyanoda telepedtek le, bizonyítékául annak, hogy a Bánom ideális hely volt a vadászatra." /Pm.Hírek 1996. V./1.sz /

 

A Diós dűlőben is T.Dobosi Viola végzett ásatásokat 19 80- 81 -ben. Egy felsőpaleolit kori átmeneti tanyát találtak. Az ovális lakófelszínen és környékén gazdag, változatos eszközanyag került elő: pengék, pengeszerű szilánkok, fúrók, vésők hasított kavicsok, tűzkőből, kovafélékből készített eszközök, tompított hátú mikropengék.

 

Diós dűlőben talált őskőkori eszközök / T. Dobosi Viola/

 

A Tetveseken, a Középhegy északkeleti lejtőjén szórványleletek voltak. Pálrét /Pálrétje/ terepviszonyait figyelembe véve különösen fontos vad váltó, átkelőhely lehetett az állatok számára. A vadászok jelenlétét bizonyítja az egyetlen ovális foltban elhelyezkedő leletanyag. Valószínűnek tartják, hogy ezt a telepet hosszabb ideig lakhatták. Találtak itt kevésbé szokványos tárgyakat: két vésett követ, hegyikristályból készült pengét, ékszercsigákat. A közelben kialakított autócross-pálya tereprendezésekor is akadtak szórványleletek. Basaharc területén több helyen is, a tető teraszain, a téglagyárnál, a téglagyári fejtőgödrökben szórványleleteket gyűjtöttek.

 

A leletek gyakori előfordulása a vadásznépek fontos vadászterületére utal , még akkoris, ha csak átmeneti szálláshelynek tekintették, ahova visszajártak. A hogy elmúlt a jégkorszak / kb. i.e. 10-8000 éve/ eltűntek a rénszarvasok , megszűntek a rájuk vadászó népek régészeti nyomai is. A jégkort lassú felmelegedés követte, nagy területeket hódítottak meg az erdők.

 

ÚJKŐKOR /NEOLITIKUM/

Az újkőkor vagy csiszolt kőkorszak a régészek számításai szerint a Kárpát­ medencében kb. i.e. 5500-3400 közötti időre tehető. Az eltűnt rénszarvasvadász népcsoportok helyébe pár ezer év múlva új és sokféle nép vándorolt : ezek voltak a Pilis környéke első állattenyésztő, földművelő népei. Ez a terület kedvező természeti viszonyokat nyújtott a biztosabb megélhetést jelentő földművelés, állattenyésztés számára. Emellett természetesen vadásztak, halásztak, gyűjtögettek is. Máshol feltárt leletekből feltételezhető, hogy irtásos, vándorlásos földművelést folytattak, háziállatuk a szarvasmarha. Az élelemtermelés megkövetelte, hogy valameddig egy helyben tartózkodjanak. Ezáltal nagyobb lélekszámú telepek jöttek létre. Az egyszerűbb kunyhókat felváltották a tartósabb, nagyobb méretű, oszlopos szerkezetű házak, melynek nyomait megtalálták /Dunaalmásnál/. Elszórt sírok helyett a telephez kapcsolódó temetők kerültek felszínre. Kialakult az agyagművesség, égetett agyagedények készítése. Eszközeik: csiszolt kőbalták, kővésők, fúrók, csontból, fából készült szerszámok. Az új népcsoportok társadalmi viszonyai is átalakulóban voltak: vérségi kapcsolatok alapján nemzetségekbe, törzsekbe szerveződtek, megnőtt a vezetők szerepe, vagyoni különbségek kezdtek kialakulni. A közösségek már nem csak az állatok ellen harcoltak,hanem egymás ellen is zsákmányolás céljából.

Az élelemtermelő népesség úgynevezett "dunántúli, vonaldíszes kerámia kultúrájának" tárgyai közül csak a késői időszakból találtak meg néhányat Pilismarót területén. Ezek abból az időből valók, amikor a díszítővonalak végét benyomott pontokkal zárták le, vagy tagolták szabályos közökbe az edényen. Erről a jellegzetes "kottafejes" díszítésről nevezték el az újkőkor késői időszakát kottafejes kerámia korszaknak. Mindezek az úgynevezett "Zseliz kultúra" emlékeivel együtt kerültek elő Maróton. Jellemzője, hogy a gömböstestű, hengeresnyakú edények felületét bekarcolt, keresztülmetszett vonalak díszítik.

 

A Szobi-révnél 3 gödröt tártak fel / 1958 /, benne a zselizi csoport jellegzetes kerámiatöredékei. A Homoki -szőlők III. területén az újkőkort cserepek, cserépedények talpcső-töredékei képviselik más korú leletek társaságában. A régészek egybehangzó véleménye szerint a neolitikus népcsoportokról keveset tudunk, általában szegényes róluk a leletanyag.

 

RÉZKOR

E korszakot, mely feltehetően i.e. 3400-2000-ig tartott jellegzetes rézeszközeiről nevezték el, noha még használták kőeszközeiket is. Az újkőkori kezdetleges földművelés, állattartás már magasabb szintet ért el. Az állatszaporulatból egyesek gazdagságra tettek szert, ezzel lehetővé vált számukra rézeszközök és aranyékszerek megszerzése. A temetkezési leletekből jól elkülöníthetők az ékszeres főnök-sírok. A földművelés és állattenyésztés mellett a fémművesség ismerete is kezdett elterjedni. Egy-egy nyugodtabb fejlődési időszakot újabb és újabb népcsoportok megjelenése szakította meg. A földművelő-állattartó népcsoportok helyén állattartó-zsákmányoló éle t módot folytató népek vándoroltak ide előbb nyugatról, majd dél-keleti irányból. Ez utóbbit "Boleráz-csoportnak" nevezik. A leletekből arra lehet következtetni, hogy felszíni fa- és sárfalú házaik lehettek.

 

A környéken Esztergomban, Lábatlanban, Nyergesújfaluban és a piliszentléleki Legény-barlangban feltárt leleteken kívül az egyik legjelentősebb rézkori lelőhelyet Pilismaróton találták. Basaharcon, a Duna és a Hosszúhegy között, a 11-es út közelében 110 síros rézkori temető került feltárásra Erdélyi István, Fettich Nándor, majd Torma István vezetésével. Az erős talaj feltöltődés miatt a sírok 1-1,8 m mélyen voltak. Valamennyi sír hamvasztásos. A hamvakat edényekbe helyezték, vagy a föld felszínére szórták. A földre szórt hamvakat cseréptálakkal borították le, melléjük edényeket, használati tárgyakat, csiszolt kőbaltát, néhányba orsógombokat, öt sírba pedig agyagból készített állatszobrocskákat is elhelyeztek.

 

Rézkori edényleletek Pilismaróiról /Emerenciások, Szobi-rév/

 

Feltehetően ezek állatáldozatot helyettesítettek. Közülük az egyik borjút, a többi juhot ábrázolt. Mindez állatkultuszra vall, és aligha független a népcsoport állattartásától, melyben a juh és szarvasmarha játszotta a legfontosabb szerepet. A hamvak fölé a közelben található kövekből kis halmokat raktak. Idővel a kövek szétgurultak, 3 m-es körzetben fedik a sírok körüli terepet.

A tálak külső oldalát apró bütykökkel, sűrűn befésült vagy zegzugosan bekarcolt vonalakkal díszítették. Belső oldalukon gyakori a rovátkolt minta. A Foki-dűlőben a terepbejárás során rézkori településnyomokat figyeltek meg. Az ásatások igazolták a feltevést. A későbbi bádeni kultúrához tartozó kétosztású tálak rovátkolt bögrék, korsók, urnák fazekak töredékei is itt kerültek elő.
Ugyancsak rézkori cserepeket találtak szondázó ásatások során a Homokiszőlők I., Öregszőlő, Fenyőszög területén. Itt is település lehetett. A Felső Szélesekben /Sárga-partnak, Sárga-dombnak is nevezték/ egy kétfülű fazekat leltek. Az idős emberek szerint azon a helyen állítólag csontvázak is voltak. Később a terepbejárás során tálak, bögrék cseréptöredékei kerültek elő. Szobi-révnél és a TSZ-major területén talált cseréptöredékek szintén a késői rézkorból valók.

 

BRONZKOR

Ez a fejlettségi szint kb. az i.e. 2000- 800-ig tartott. A Kárpát-medence területén évezredek, évszázadok alatt népek jöttek-mentek, rátelepedtek a másikra, beolvadtak, elmenekültek vagy elpusztultak. A viharos, háborús időszakokat egy-egy nyugodtabb, békésebb korszak követte. Az élelemtermelésben a földművelés, a ló- és szarvasmarhatenyésztés mellett a juhnak, sertésnek is nagy jelentősége volt. Kutyacsontok, lóbefogásra való tartozékok, oszlopos házmaradványok, a településeket körülvevő védősáncok, erődítések nyomai, kerámiaedények kerültek elő ebből a korból. Már ismerték a kocsit.

 

A fémművesség emlékeiből kevés maradt meg. Inkább elrejtett kincsleletekből ismerhetők meg a fecskefarok alakú csüngők, bordadíszes korongok, spirálcsövecskék /Tata, Esztergom/. Más vidékekről bronz tőrök, harci balták csákányok, lándzsák kerültek elő. Jelentős bronzkori település nyomaira bukkantak Pilismaróton és Dunaalmáson. A Basaharci oldalban későbronzkori turbántekercses cserépperem, a kelta temető területén a leletek között jelentős számban voltuk bronzfibulák /ékszerül szolgáló csatok, kapcsok/. Találtak még kerámiákat, kétfülű bronz tárgyat. Későbronzkori töredékek a Foki-földekről is előkerültek.

A Felső Szélesekben korabronzkori cserepek feküdtek. A turbántekercses tálperemek és rovátkolt díszítésű oldaltöredékek a késői bronzkorból valók.

 

A Homoki-szőlők lelőhelyen egy belső oldalán díszített táltöredéken kívül egy agyag kocsikerék modell került elő, mely korabronzkori. De késő­bronzkori urnasíros kultúra telepének nyomait is megtalálták edény­ cserepekkel együtt. Ugyancsak innen került a Magyar Nemzeti Múzeumba két darab bronztőr még 1939-ben.

A bronz használata nem szűnt meg a vas megjelenésével, elterjedésével, hanem sokáig együtt élt vele. Későbbi évszázadokból való sírokból is előkerültek bronz tárgyak. A Dózsa György utcai házalapozáskor talált XI. sz-i sír különböző ékszerleletei között 3 bronz karperec is volt. Más lelőhelyekről előkerült még egy korabronzkori hengeres alakú, gömbtestű bögre, amelyet a harangedény kultúrával hoznak összefüggésbe.

 

VASKOR

A vasat Kis-Ázsiában, Mezopotámiában, Egyiptomban már az i.e. IV. évezredben ismerték, de vasfeldolgozással, nagyobb számú vastárgyak észítésével csak az i.e. II évezred végétől kezdtek el foglalkozni. Előbb főleg ékszereket, majd harci eszközöket és használati tárgyakat készítettek belőle. Közép-Európában csak az i.e. VIII. századtól terjed el fokozatosan a vas használata .

 

I.e. a IX-VIII. század fordulóján vasfeldolgozást ismerő népcsoportok telepedtek le a Kárpát-medence keleti felében. Hatásukra az itt élő népek körében is elterjedt a vasékszerek és fegyverek használata.

Herodotos, görög történetíró szerint a Duna és a Don közötti területen a szkíták laktak ; művészetükre, díszítésükre a "szkítaság" gyakorolt erős hatást. /Jellegzetes keleties, szkíta díszítőelemek/ A leletek azt mutatják, hogy lovas állattenyésztésen alapuló gazdálkodási forma alakult ki. Régészeti tárgyaik között nagy számban vannak zablák, szíjelosztók, keleties mintájú lószerszámdíszek, ékszerek. A Dunakanyar északi részén több település /Tokod,Pilismarót, Dunaalmás/ régészeti anyagából arra lehet következtetni, hogy az alföldi szkíta kori kultúra erősen hatott rájuk. Régi elemekkel keveredve kerültek elő ilyenféle vaskori tárgyak.

 

A Szobi-révnél feltárták egy 3,6 x 2,35 m nagyságú, 80 cm mély, földbe ásott ház nyomát, amelyet a benne talált cserepek alapján koravas korinak tartanak, és településsel hoznak összefüggésbe. Innen származik egy szűrőedénytöredék és egy vaskori orsógomb.

 

A Homoki-szőlők III. sokféle korú leletei között koravaskori cseréptöredékek voltak.

 

Késővaskori edények /Basaharc/

 

Kelták Pilismarót területén

A késő vaskorban /i.e. IV. sz./ DNY-Ny-ról kelta nép telepedett be a Dunántúlra. Először a lakatlan területeket szállták meg, majd a lakottakat is birtokukba vették. Egy svájci lelőhelyről "La Te'ne kultúrának" nevezték el a régészek az általuk képviselt fejlettségi szintet, mely kb. i.e. I. sz közepéig virágzott a Dunántúlon. A kelta megtelepedés korszakhatárnak tekinthető: kultúrájuk jelentősen előmozdította a fejlődést, ettől az időtől általános a korongolt edények, a vasfegyverek és eszközök használata, később pedig a pénzforgalom megjelenése is.

 

Kelták sírjai kerültek elő Pilismaróton a megszállás legkorábbi szakaszából. A basaharci lelőhelyen nemcsak rézkori és avar temetőt találtak, hanem kelta temetkezést is. Ebből eddig 111 sírt tárt fel Fettich Nándor. A sírok közül néhány avarkori sírokkal azonos területen helyezkedik el. A csontvázas, urnás és szórt hamvasztásos sírokban gazdag régészeti mellékletek voltak: kézzel formált és korongolt kerámiák, különböző fegyverek, bronz ékszerek, nagy számban vas- és bronzfibulák /ékszerül szolgáló csat, kapocs, tű, a mai biztostű őse/. Több mint száz kerek vagy ovális 1-2,5 m átmérőjű gödör nyomait is kiásták. Ezek hovatartozása és szerepe a szakemberek körében vitatott.

 

Fettich szerint 70 avarkori, 40 pedig a 1X-X. századból származik, és halotti kultusszal hozza kapcsolatba, illetve szláv hamvasztásos síroknak tartja. Más szakemberek a gödrökben talált későkelta edényeket , cserepeket, állatcsontokat /kutya , vadmacska, disznó csontvázat/, fémtárgyakat, malomköveket tartalmazó gödröket egy keltakori telep tartozékainak értékelik. Ugyancsak keltakoriak az embercsontokat és csontvázat magába rejtő valóban áldozati gödrök is.

 

1968-ban egy kemence és egy földbeásott ház is feltárásra került, mely a kelta telep létét igazolja. A telep központja még nincs feltárva, a temetőtől DNY-ra emelkedő dombon lehetett. Az erdővel borított területen teraszok figyelhetők meg, ezek valószínűleg földművelés eredményei.

 

Üveggy öngyökből készített nyaklánc /101. sír/

Kelta sírleletek Basaharcról; 1. Díszített peremű agyag tálka /377 hamvasztásos sír /; 2. Gyermeksír ékszerekkel /53,/; 3. Bronz ékszerkészlet a 332 -es sírból; 4. Bronz karkötő

 

RÓMAI KOR

Pannonia provincia, a mai Dunántúl területén, a Dráva-Száva között és Ausztria keleti vidékein helyezkedett el. Augustus császár /i.e.27-i.sz.l4/ kezdte meghódíttatni. Az I. század közepére az egész tartományt megszállták a római csapatok.

A leigázott illír-pannon-kelta lakosság kultúrája és hagyományai az ide érkezett római telepesek, hivatalnokok és katonák kultúrájával fokozatosan összekeveredett és elrómaiasodott. Városok alapítása, utak építése, mocsarak, vizenyők lecsapolása, a Duna-Balaton csatorna megépítése, a gazdasági élet, a kereskedelem fejlődése a birodalom szerves részévé tette ezt a tartományt is. Ezzel Pannonia bekapcsolódott az ókori civilizáció legmagasabb fokán álló rabszolgatartó gazdaság és társadalom életébe. A rómaiak máig tartó nyomokat hagytak hazánk dunántúli területén, Pilismaróton is.

A birodalom határa Pannoniában a Duna vonala volt. A folyó mentén fokozatosan kiépítették határvédelmi rendszerüket, az úgynevezett limes vonalat. Ez katonák által épített táborokból, erődítményekből állt, egymástól 15 -30 km-es távolságra. A táborok között 2-3 km-re egy-egy őrtoronyból figyelték a túlparton élő barbár népek hadmozdulatait. Ha ellenséges betörést észleltek, jelt adtak a táborban állomásozó légiónak. Ez a védelmi vonal fogta fel egy ideig eredményesen a barbár népek meg-megújuló támadásait. Ennek a rendszernek része volt a pilismaróti kishegyi, a hideglelős - kereszti erődítmény, a Homoki-szőlőkben lévő kiserőd és a Duna-parti 8 őrtorony.

Tábort építő római katonák /dombormű/	Őrtorony /rajz/

 

A III. sz. közepétől a római világbirodalom helyzete válságosra fordult. Súlyos, egyre mélyülő gazdasági, társadalmi válsággal küszködött. A belső problémákkal egyidőben egyre nehezebben tudták sokezer kilométeres határaikat megvédeni. É-ról a germánok, Ázsiából a megerősödött perzsa hatalom, a Fekete-tengertől pedig a gótok óriási erővel támadtak, és maguk előtt nyomtak, támadásba lendítettek más barbár népeket. Ilyen viszonyok közepette vesztették el Dácia provinciát /a mai Erdélyt/, amely előzőleg felfogta a barbár támadások, népmozgások egy részét.

Dácia föladásával a Duna vonalán kiépített limes rendszer védelmi jelentősége méginkább megnövekedett, s Róma legfontosabb védelmi bástyájává vált a gepidák, vandálok, roxolánok, szarmaták véres harcokat követelő, pusztulást okozó támadásaival szemben.

 

Diocletiánus /284-305/, majd Constantinus /306-337/ császár és utódai erőfeszítéseket tettek a dunai limes megerősítésére. "Diocletiánustól kezdtek magaslatokra, a megszokott táborsémától eltérő új erődtípusokat építeni. Alkalmazkodtak a terepviszonyokhoz, céljuk, hogy minél nehezebben megközelíthető legyen az erődítmény. Ezért többnyire magasabb hegy tetejére építették erődítményszerű táboraikat, és négy helyett csak 1 megerősített kapuval. A Diocletiánus-kori építmények közül a legkorábbi a pilismaróti kishegyi Castra ad Herculem tábor. Építése 294-297 közötti". /Soproni Sándor: Limes/

 

A kishegyi erődítményen kívül római castrum alapjai kerültek elő Búbánat közelében, a hegyen lévő Hideglelős keresztnél és Visegrádon. A Duna mellett, a Homoki- szőlőknél is épült egy kisebb erőd. Castra ad Herculemben egy ideig dalmát lovasok és segédcsapatok laktak.

 

Finály Gábor kutatásokat végzett a Kishegyen / 19 06/. A Herkulesről elnevezett castrum építését Diocletiánus korára teszi ő is, de Valentiniánus korinak /364-378/ minősül néhány torony megépítése. A kutatók szerint ezeket a környékbeli lakosok készítették közmunkával.

 

A castra a hegytető formájához alkalmazkodó, szabálytalan alaprajzú tábor volt, 340 x 130 m méretű. Falvastagsága 1,8 m . Feltártak 7 félkör alakú tornyot. Az oldaltornyok eltérő alaprajzúak, más-más időben építették. Feltűnő, hogy a hagyományos 4 tábori bejárat helyett csak egy bejárata volt. A belső udvaron 3 különböző nagyságú épületmaradványt találtak. A legnagyobb épületben voltak olyan leleteket, amelyek edényégető kemencére utalnak. A zöldmázas cseréptöredékeken kívül a kormeghatározás szempontjából fontosak a bélyeges tégladarabok. Gyűjtöttek még római érmeket, pénzeket, bronz, vas és csonttárgyakat. Oltárkő is előkerült.

 

Pilismarót. Kishegy, római erődítmény alapja / Finály rajza /

 

A Maróton felfedezett fazekaskemencék szerkezetre, típusra nézve IV. századiak. Jellemző a koncentrikusan elhelyezkedő tömör agyaghengerekből összerakott rostély. A kerek, földbemélyített kemencék boltozatát téglatöredékekből építették, kötőanyaga agyag volt. Az egyik fazekaskemencét a katonai táborban találták meg. Mázas edényeket készítettek, s a környék lakosságának szükségleteit elégítették ki.

 

Az ásatások során feltártak római temetőt, gabonatároló vermet, földalatti folyosókat. A kutatók valószínűsítik, hogy nagyobb római telep /kolónia/, egyesek szerint kisebb római város volt a mai Marót területén.

 

Kis erőd alaprajza

 

A Homoki-szőlőkben, a Malom-patak torkolatától ÉNY-ra 1959-ben napvilágra került egy későrómai kiserőd. Központi tornyát három oldalról udvar vette körül, ahol fürdőt, vetkőzőhelyiséget és egy kutat találtak. A negyedik oldalhoz csatlakoztak a fűthető lakószobák. Az erődöt árok vette körül, az árok és az erőd fala között 2 későrómai edényégető kemence volt sok cseréptöredékkel. Az erődöt Valentiniánus-korinak tartják, pusztulása az V. sz. 3. évtizedében következhetett be.

 

A Hosszúhegy oldalában őrtorony és a hadiút maradványai találhatók, mely a Hideglelős keresztnél lévő táborhoz vezet. Útjelző kő is előkerült a Dunával párhuzamosan haladó római hadiút mentén. Jórészt ennek a hadiútnak a nyomvonalán halad a mai 11-es út. Diocletiánus korából fennmaradt egy útikönyv, "Itinerárium Antonii Augusti", e tájék két útvonaláról számol be. Az egyik a Dunával párhuzamosan fut Solván /Esztergomon/, Ad Herculem Castrán /Pilismaróton/ és Cirpimansion Dorogon, Leányváron, Cséven, Pilisszántón át ér Aquincumba.

 

Római kori cserépedény töredékeket leltek a Miklós Deák völgyben, a Nagy Hábod alján, a Pángor-dombon, Alsó-Maróton. A Homokbányában illatszeres üvegre, a Rákóczi úton a Kis hegy oldalában föld-munkálatok során több ízben sírokra bukkantak. Az Árpád úton házalapozás közben sírt, bronz karperecet, sárga mázas tálkát, szürke edényt, vaskést találtak a III. sz. végéről.

 

Római út /Szombathely/

 

Az Öregek-dűlő löszdombján római kori temető részlete került feltárásra. A sírok későrómaiak. A leletek: kőlapos sír, téglasír, földsír; csontok; mellékletanyaga: agyagedények, üvegpoharak, palackok, fibulák , csontkarperec, csontfésű, érmek, üveggyöngyök, brozkarperecek.

 

A határmenti területeken élő barbár népeket szövetségi rendszer fűzte a Római Birodalomhoz. E szövetség sem mentette meg a határokat támadásaiktól. Pilismarót és környéke is egy ilyen ütközőzóna volt.

 

A birodalom elgyengülése miatt 380-tól egyre több barbár népcsoport telepedett be Pannónia területére. A határvédő katonaság és lakosság méginkább elbarbárosodott. A 430-as években hazánk egész területe egy időre a hunok ellenőrzése alá került. Pannoniában megszűnt a római uralom.

Az Öregek-dűlőben feltárt római és avar temető részlete

 

NÉPVÁNDORLÁS KORA

A római uralom utáni V-VIII. századra esik. Ezt már koraközépkornak is szokás nevezni. A hunok gyors előnyomulása Kelet- és Közép-Európában a környező népcsoportok jelentős mozgását idézte elő.

Kárpát-medencében váltakozó hullámokban különböző népek jelentek meg. A Dunakanyar területe fontos átkelési, átvonulási zóna volt számukra. Hosszabb-rövidebb itt-tartózkodás után továbbvándoroltak, mások véglegesen letelepedtek, és beolvadtak az újabb hódítók tömegeibe, vagy elpusztultak. Avarok Pilismaróton

A keletről érkezett avarok két hullámban foglalták el a Kárpát-medencét, ezért megkülönböztetünk korai avarkort /VI-VII.sz./ és késői avarkort /VIII-IX. sz./. A korai avar leletek gazdagabbak, díszesebbek, bizánci hatást mutatnak, a későbbi temetők aranytárgyakban feltűnően szegényesek.

 

Pilismarót területén az avarok 2 temetkezési helyét tárták fel. Ezek a késői avarkorból valók. Ahol temető van, ott lakóhelynek, telepnek, falunak is kellett lennie. Így lehetett ez Marót esetében is.

Az Öregek-dűlő római temetőjében avarkori sírokat is találtak. /Lásd a lenti térképet!/ A 169 avar sír ÉNY-DK-i tájolású, előfordul kettes, hármas temetkezés is /férfi, nő és kisgyermek/. 12 sírban figyelhető meg tüzelés nyoma, egyből hiányzott a balkéz, egyből a koponya. 1941-ben egy lovassír kerüli elő, amelyben a lovat gazdagon felszerszámozva temették el.

 

Sok sírba tettek edényt, többe tojást, 3-ban figyeltek meg koporsóra utaló nyomokat. Sírmellékletek még: préselt és öntött griffes-indás övgarnitúrák, dinnyemag alakú, kerek és hosszúkás üveggyöngyök, csatok, bronz-és csonthajtűk, kétsoros csontfésű, tűtartók, orsógombok, edények, vaskések, lószerszám-leletek, vascsiholók. A temető szegény volt fegyverekben: 8 sírban volt csak vas nyílhegy. Az avar sírokból több római érem, és egy bizánci aranypénzutánzat is előkerült. Feldolgozója szerint a leletanyag a VII. sz. utolsó harmadában kezdődött és a VIII. sz. második felében is tartott. Basaharc területén, a Hosszúhegy lábánál, az országút közelében 1938-ban, majd 1959-72 között lefolytatott ásatások alkalmával egy rézkori temetőn, egy kelta temetőn és telep nyomain kívül későavarkori temetőt is feltártak. Az avarkori leletek teljes felkutatását a temető közepén áthaladó 11-es műút akadályozta.

 

A műút két oldalán feltárt 193 csontvázas sírt Fettich Nándor 740-796 közötti időre keltezi, mások színképelemzések, antropológiai vizsgálatok alapján úgy vélik, a VII.sz. végétől a IX. sz. közepéig lehetett használatban. Több sírt kővel raktak körül, sokban megfigyelhető volt a halotti lakoma, illetve halotti áldozat sírba helyezése. Marha és szárnyascsontok, korongolt hullámvonal-kötegekkel díszített edények, a női sírokban főként üveggyöngycsüngős fülbevalók, trombitás végű és üvegberakásos karperecek, boglárok, orsógombok tartoznak a leletek közé. Három öv griffes veretű, 4 laposindás, 3 liliomos és stilizált növényi motívumokkal díszített, két övön palmettadíszes veretek voltak. Egyetlen, késői lovassírt találtak. Az avarok sorsa is megegyezett több népvándorlás kori népességsorsával: elvándorlás, beolvadás vagy a pusztulás.

 

Avar sír / Basaharc/	Nyilhegy/Öregek-dűlő / - Ékszer / Basaharc/

 

MARÓT TÖRTÉNETE A HONFOGLALÁSTÓL 1541-IG

A VIII. sz. végefelé Nagy Károly -folytatva elődei politikáját- az Atlanti-óceántól egészen a Dunáig meghódította Európát, és megszervezte a hatalmas Frank Birodalmat. E birodalom egyik fontos határvédelmi tartománya ismét a Dunántúl volt. A leigázott lakossággal erődítményeket építtettek. Legkeletibb erődítménye a Duna folyó kanyarulatánál, egy dombon állt, "Keleti erődítmény"-nek, Osterrigun-nak hívták. /Esztergom/

 

Nagy Károly halála után a birodalom hamarosan szétesett. Romjain alakult ki a legtöbb nyugat- európai feudális állam. A X- XI. sz-ban Közép- és Kelet-Európában csaknem egyszerre szervezték meg a Kijevi Orosz Fejedelemséget, a szétesett Morva Birodalom romjain a cseh államot, ekkor jött létre a lengyel, a horvát és a magyar állam is. E viharos, népmozgásokkal terhes időszakban a Dunántúlon szlávok, morvák is éltek, erre több szláv eredetű helynevünk utal. Pl. Visegrád /felső vér/, Marót a morvák régi magyar neve.

 

Az Árpád-korban

895-ben -a kései népvándorlás egyik hullámaként- foglalták el a magyarok a Kárpát-medence keleti, középső részeit, 900-ra fokozatosan megszállták a Dunántúlt és a morvák felvidéki területeit is. Pilis a honfoglalástól kezdve fejedelmi, később királyi birtok volt. Árpád fejedelemtársának, Kündü fiának, Kurszánnak téli szálláshelye az aquincumi amfiteátrumból kialakított Kurszán vára, nyári szálláshelye pedig a Csallóközben volt. Feltételezhető, hogy Kurszán a Duna jobbpartján lévő területeket birtokolta Budától Győrig, így a Dunakanyar területét is.

 

Pilis és környékének jelentősége akkor növekedett meg igazán, amikor Géza fejedelem /912-991/ állandó fejedelmi székhelyéül Esztergomot tette meg. Ezáltal az ország politikai központjává lett. Itt született fia, István, itt keresztelték, sőt itt is koronázták meg. A rómaiakhoz hasonlóan Géza és István is felismerte Esztergom és környéke katonai jelentőségét, gazdasági, kereskedelmi centrum jellegét. Vízi és szárazföldi utak találkozási pontja ez, fontos révátkelőhely, a Várhegyről ellenőrizhetők az ide befutó utak. Ezért Esztergom az államalapítástól a XIII. sz. közepéig királyi székhely volt: az Árpád-kori Magyarország politikai, gazdasági, kulturális központjának mondható bizonyos mértékig, sőt a magyar egyházszervezet feje, az érsek is itt székelt a török uralomig.

 

Esztergom, és vidéke a tatárjárásig az ország legsűrűbben lakott területe volt. Sok apró /kb. 100-300 lelkes/ középkori falu helyezkedett el 1-5 km-re egymástól. Esztergomot is 18 település-együttes alkotta. Az ide vezető egyik nagyjelentőségű hadászati út /a római, ma 11-es út/ közelében alakult ki -vagy folytatta életét- az a sok kis középkori falu, amely Esztergommal együtt szintén átélte a történelem viharait: Urkuta, Zamárd /Szamárd/, Ákospalotája, Bitóc, Felső-Marót és Alsó-Marót, Dömös, Visegrád,... egészen Budáig. Közülük a legtöbb elpusztult. A középkori Marót is többször megsemmisült, de mindig benépesült, újjáépült, újraéledt a kedvező helyrajzi viszonyok, az emberek szívós élniakarása miatt.

 

Egy-egy település létrejöttének mindig nélkülözhetetlen feltétele az ivóvíz közelsége, hiszen létfontosságú ember és állat számára. Marótnak két patakja is van, melyek akkor bővebben folydogáltak, mint manapság. Malmot is forgattak, a Malom-patak név is erre utal. A falu az erdő közvetlen közelében helyezkedett el, tüzelőt, szerszám- és épületfát, élelmet és ha kellett rejtekhelyet biztosított a lakosságnak. Földje a lösz és az áradmányos, homokos talaj- termékeny és könnyebben művelhető. Az állattartás számára legeltetésre alkalmas füves területei is voltak.

 

Középkori magyar földbe ásott ház. / Méri István és Kaszás János rekonstrukciója/

 

A későbbiekben kibontakozó árutermelés, a termények értékesítése szempontjából is kedvező helyen volt: Esztergom, Vác, Buda piacai a Dunán és szárazföldi úton elérhető közelségben voltak. A mai Pilismarótot a középkorban Marótnak nevezték. Marot, Maruth, Maroth, Marott, Marót formában találhatjuk meg a forrásokban a XVIII. sz. végéig.

 

A Marót helynév a nyelvtudomány egyik megállapítása szerint szláv eredetű. Személynévből keletkezhetett. E személynév jelentése: "morva ember". Másik vélemény a helynév előzménye a magyar nyelvemlékbeli "marot-morva" népnév az itt talált morva lakosság magyar neve. A Piliselőtag a hegységre utal. A XIX. században kezdték Pilis- előtaggal is, ritkábban Duna- előtaggal is nevezni /Maroth, Pilis-Maróth, Pilis Marót, Duna-Marót/. 1904-től Pilismarót.

A "Marót" név a Kárpát-medence különböző területein több helyen is megtalálható. Pl. Pusztamarót /Komárom m./, Marót /Hont m. és Bars m./

A XI-XIII. sz-ban a római út maradványain a király, kíséretének tagjai, ispánok, katonák, egyházi méltóságok gyakran végigvonultak. A Pilis erdeiben előkelő urak vadászgattak, vadászkastélyaikban lakomáztak. A vadászatok hajtói a közeli falvak szolganépei voltak.

 

"Alighanem a Piliserdőn rendezett egyik vadkanvadászaton halt meg 1031-ben I. István fia, Imre herceg" - írja Zolnay László Középkori Esztergom című munkájában. Ugyancsak Zolnay említi meg azt is: " Angol források emlékeznek meg az Esztergomhoz közel eső Maróth egyik szerelmi idilljéről. Eszerint I. Endre királyunk és egy maróti leányka -papi áldás nélküli- szerelmének gyümölcsei lennének az angol Drumond hercegi ház ivadékai." /l 046-1060/

 

A dömösi palotában királyok, hercegek, egyházi méltóságok, ispánok és kísérőik többször is megfordultak. Egy-egy nevezetes eseményről feljegyzések tanúskodnak: pl. I. Béla király országos tanácsot tartott 1063-ban Dömösön, s ekkor halálos baleset érte. A mennyezetes királyi trónus megingott, megroppant és beomlott, maga alá temette a királyt. 1079-ben Szt. László Dömösön keltezte egyik oklevelét.

Forgalmas volt tehát az Esztergom - Marót-Dömös-Visegrád - Buda közötti útvonal. Máskor hadbavonuló lovasok, gyalogosok verték föl az út porát, vagy ellenséges csapatok fosztogatták, gyújtogatták az út menti falvakat. I. István birtokain -a királyi vármegyéktől függetlenül- udvarházak rendszerét hozta létre. Ide hordták a királyi birtokok falvainak szolganépei a beszolgáltatandó terményeket vagy kézműves termékeket. A királyi udvar és kísérete bejárva az országot, felkereste az udvarházakat, és felélte a felhalmozott élelmet. Ilyen udvarház volt egy ideig Dömös is.

 

Az egész Pilis királyi, királynői birtok volt, benne Marót és Bitócz falu is. A maróti, bitóczi szolgálónépek az eladományozásig a királynak adóztak, vagy a dömösi udvarházba vagy Esztergomba vitték terményeiket. Az egyháznak pedig István törvénye szerint- tizeddel tartoztak. A középkori Marótról keveset tudunk. Írásbeli forrásunk alig van róla. A régészeti kutatások tanúsága szerint a középkori falvakhoz viszonyítva nagyobb település lehetett: Alsó-Marótból és Felső-Marótból állott. A két településrészt a Kishegy választotta el egymástól. Felső-Marót a Malom-patak mentén húzódott. Alsó-Maróthoz tartozhatott a Pángorok, Nagy- és Kis-Hábod egy része. Lakossága valószínűleg nagyobb lélekszámú volt, mint az átlagos középkori falvaké. /Van olyan nézet, hogy városkezdeménynek mondható./

 

Korai Árpád-kori leleteket Pilismaróton

A dömösi-maróti határszélen, a műút építésekor /1937-ben/ 3 honfoglaláskori sírt dúltak föl. Innen származó leletek: 4 pajzs alakú, levéldíszítéssel ellátott öntött bronz szíjveret; nyújtott pajzs alakú öntött bronzszíjveret, egyéb bronzveretek. A Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek. A Bitóci-völgyben egykor falu volt. Nagyszámú XI-XVI. sz-i edénytöredéket gyűjtöttek össze. Az erdészháztól 100 m-re NY-ra elszántott kemence maradványát figyelték meg. Ugyancsak az erdészház közelében egy vízmosásból került elő egy XII-XIII. sz-i vaskulcs és tűzcsiholó. A lelőhelyet a középkori Bitóc /Bydonch; Bytholcz; Budonc; Bitoszt/ falu helyével azonosítják.

 

A Dózsa György utca építkezései alkalmával /Kiss István, Lik Sándor házánál/ felszínre kerültek XI-XII. sz-i edények töredékei. A 38.sz ház udvarán nyújtott csontvázra bukkantak. A vázon ezüsttel díszített üveggyöngyökből és kagylókból álló nyakláncot, a koponya táján 10 db S végű hajkarikát, kezén 2 db ezüstből készült, kővel díszített széles lemezkarika-gyűrűt, bronz karpereceket és késpengét találtak. A leleteket XI. századinak tartják. Szemtanuk elbeszélése szerint a közeli házak alapozásakor, illetve más földmunkák végzésekor is több csontvázas sír került felszínre. Ezek a leletek a középkori Marót településének és temetőjének maradványai lehettek.

 

A Dózsa György utcában talált XI. századi ékszerleletek

 

Az Emerenciások dűlőben XI-XIII. sz-i cseréptöredékeket, vassalakdarabot, vasszögeket leltek. A Szobi-révnél IX-XI. sz-i hullámvonalköteges díszítésű edénytöredékek ideiglenes szálláshelyre utalnak. A Szobi -révet -a honfoglalás korára visszavetítve- Kézai Simon is megemlíti az 1283 táján írt Gestájában.

 

Írott emlékek Marótról és környékéről

Eddigi ismereteink szerint Marót első írásbeli említése az 1138-as keltezésű királyi oklevélben fordul elő. II. /Vak/ Béla a maróti királyi birtokból Cetlen, Pentuk, Máté és Puci szolgálókat adományozta a dömösi prépostságnak. Az volt a feladatuk, hogy a kiküldetésbe utazó dékánnak vagy kanonokoknak szekeret és lovakat adjanak fuvar céljából. /Lásd az 1. sz. iratot./

 

A tatárjárás súlyos pusztítást okozott ezen a vidéken is. Rogerius mester leírása szerint a tatárok 1242 telén átjöttek a Duna jegén Esztergomnál. A gazdag várost kifosztották, fölégették, lakóit lemészárolták vagy elhurcolták. A királyi várat, melyet Simon ispán védelmezett íjászaival, nem tudták elfoglalni. Pusztulásra jutottak a környékbeli falvak is. Csak az erdők, hegyek közelsége nyújtott menedéket azoknak, akik időben észrevették a veszedelmet. A tatárjárás idején a falvak 1/3 része végleg elpusztult. / 2. sz. irat/ A tatárjárás után IV. Béla az esztergomi várat az érseknek adta, királyi székhelyét a megerősített budai várba helyezte át. Ezáltal Buda lett az ország politikai, egyre inkább gazdasági, kulturális központja is.

 

A király újjáépítő, országot erősítő tevékenységének szerves része volt várak, erősségek építése. Ekkor építteti föl a visegrádi várat is. Ezzel összefüggésben 1260-ban Mária királyné a Dömös mellett lévő Marouth nevű birtokot a visegrádi Szent András bencés monostornak adományozta. Az adományozásról szóló oklevelet 1278-ban IV. László király átírta, az adományt megerősítette. / 3. sz, A,B, C irat/

 

Terstyánszky László 1718-ban /a megsokasodott birtokperek időszakában/ a pálosok magyar provinciája levéltárából oklevéljegyzéket készített. Ebben közli: "Mária királynő ugyanezen monostornak adományozott két bizonyos birtokot, tudniillik Maroth-ot és Bydonicz-ot, amelyet pedig elődei is adományoztak, de azokat a tatár hadak és más rablók eltulajdonítottak." Horváth István régész szerint Bitóc a középkorban a pilisi apátság faluja is volt egy ideig. Az eladományozással Marót kikerült a királyi fennhatóság alól, egyházi földesúri tulajdonná lett. Adójukat a maróti parasztok ezentúl a visegrádi bencés szerzetesek kolostorának adták.

 

A XIII-XIV. századi források

Miklós Deák -völgyben település nyomaira bukkantak, mely a középkori Marót tartozéka lehetett. A lejtős domboldalon XII-XIII. sz-i fazéktöredéket találtak, A XIII- XIV. sz-i edénydarabok, paticstöredékek és a felszínen itt-ott észlelt habarcs darabok középkori településre vallanak. A paticsházak falát vesszőből, hajlékony gallyakból fonták, agyaggal vastagon megtapasztották, tetejére gallyakat, szalmát tettek.

 

A Nagy Hábód alján: XII-XV.sz-i fazekak peremtöredékeit, egy középkori téglatöredéket gyűjtöttek a felszíni vizsgálatokból. A feltételezett középkori település Marót falvihoz tartozhatott. A Pángor-dombon Varga Bálint és Hunyadi János földjén mezőgazdasági munkák közben egy építményt találtak 1941-ben. A jelzés után Bottyán Árpád régész egy középkori templom 5,6 x 3,7 m nagyságú K-NY-i irányú szentélynek az alapjait tárta fel, amelynek D-i részén a templom csatlakozó falát is megtalálták. A templom a középkori Marót: Alsó- és Felső-Marót plébániatemploma lehetett, amelynek Sifridus nevű plébánosáról 1349-ből, Miklós nevű plébánosáról pedig 1402-ből írott emlékekből tudunk. Az utóbbinak XI. Bonifác pápa váci kanonokságot adott. Alsó-Maróton a felszínen nagyszámú edénytöredéket gyűjtöttek a XII-XVI. sz-ból. A közeli Petőfi S utca 8. sz. ház udvarán Árpád-kori cserepek, kútásás alkalmával kemence részlete került elő. A leletmentés során kiderült, hogy a kemence sütőfelületét nyolcszor áttapasztották. A tapasztásokban nagyszámú XII-XIII. sz-i edénytöredék volt.

 

E lelőhelyek a régészek szerint a középkori Marót /Maraut; Marouth; Maronth/ faluval azonosíthatók. II.Béla a szolgákat innen adományozta a dömösi prépostságnak. Mária királyné 1260-ban ezt a Marouth nevű birtokot adta a visegrádi monostornak. Felső-Marót a Malom-patak mindkét oldalán, a patak mai beépített területénél is tovább terjedt. A középkori Marót része volt, története egybefonódott Alsó-Marótéval. Patakmalma is volt. A Hajóállomás környékén Árpád-kori, a Bonchegyen nagyobb számú XII-XV. sz-i cserepet gyűjtöttek. A Felső Szélesek, Sárga-part, Sárga-domb dűlőben paticsdarabokra, égett rögökre, későközépkori cserépdarabokra bukkantak. Ez a rész Bitóc faluhoz tartozhatott.

 

Bitóc okleveles említése 1343-ban fordul elő, amikor Nagy Lajos király - elődei által a visegrádi Szt. András-monostornak adományozott és időközben elidegenített /?/ Maróth és Bydonch birtokokat ismételten a monostornak adományozta.

Érdekes adalék, hogy Békefi Rémig /szerzetes történész/ Bitócot -helytelenül- a mai Pilisszentlélekkel, illetve a Héreg melletti Bethil nevű földdel azonosította./ Mo. régészeti topográfiája VJ Kutatásaim során láttam Pilisszentlélek XVIII. századi községi pecsétjét, melynek töredékes feliratán " BITOCZ ALIAS S SPIRITUS: O S P ...S I G...", azaz "Bitóc vagyis Szentlélek pecsétje" olvasható.

Osvát Andor úgy tudja, hogy Zsigmond király a maróti birtokot elvette a visegrádi bencésektől és 1391-ben az esztergomi Szent István prépostságnak adományozta./ Komárom Esztergom .... vármegyék múltja és jelene. 1938/

1398-ban viszont már mint a visegrádi Szt. András monostor birtokát említik, amikor egy maróti jobbágyot kihágásai miatt Visegrádra szállítottak, s a kocsin utazókat Erdőtelki Kán János, az esztergomi érsek vadásza társaival együtt megtámadta és kirabolta.

 

Középkori vasszerszámok /eke, szőlőmetsző kés, fejszék; esztergomi lelet/ A XVIII. sz-ban használt maróti községi pecséten ilyen ekevas és szőlőmetsző kés látható.

 

A pálos szerzetesrend birtokában

A tatárjárás után tovább folytatódtak a kiályi birtokok eladományozásai. Ezt nemcsak a fent említett maróti példák érzékeltetik, hanem az is, hogy a Pilis hegység királyi vadászkastélyait a pálos szerzetesrendnek adományozták, ezáltal a kékesi /pilisszentlászlói/, a benedekvölgyi /pilisszentléleki/ épületek az átépítések, bővítések
után kolostorokká lettek.

 

 

A tatárjárás után ugyanis a Pilis hegységben alakult meg Özséb, esztergomi kanonok vezetésével az első, magyar alapítású szerzetesrend, a pilisi remetékből lett pálosok rendje. A barlangokban, kunyhókban élő magányos remetéket összegyűjtötte, vagyonából szerény kolostort építtetett számukra 1250-ben. 1262-ben Rómában járt és IV. Orbán pápától elnyerte a magyar alapítású szerzetesrend elismerését. Engedélyével a rend Szent Pál nevét vette fel.

 

A névadó Szent Pál: 230-ban született Egyiptomban, alsó Théba városban, gazdag keresztény családban. 15 éves körüli, amikor a római császárok parancsára ismét föllángoltak a keresztényüldözések. Ekkortájt veszítette el szüleit, sógora pedig fel akarta jelenteni keresztény hitéért, hogy vagyonát megszerezhesse. Pál rettegésben élt egy ideig, majd lemondott vagyonáról, nem törődve a vad természet okozta viszontagságokkal, Isten szolgálatára a sivatag magányába vonult, remete lett. Pálmafával fedett, friss forrást rejtő sziklabarlagot talált. Itt húzódott meg, szemlélődött, imádkozott, elmélkedett. Egy holló segítségével nővére rendszeresen küldött neki kenyeret. A pálos rend címerén és pecsétjén ezért látható pálmafa, holló, csőrében cipó.

 

A rend megalapítása után -adományokból- sorra épültek kolostoraik szerte az országban. A szerzetesek ellátását újabb és újabb birtokok, falvak, kiváltságok, előjogok adományozásával biztosították a királyok, világi földesurak. Különösen Károly Róbert, Nagy Lajos, de Zsigmond király is nagy pártfogója volt a pálos rendnek. A trónviszályok során viszont számíthattak a szerzetesek támogatására. A XIV. században már 109 kolostoruk volt. Ebből 64 Magyarországon, 3 Erdélyben, 8 Szlavóniában, 16 Németországban, 15 Portugáliban, 2 Lengyelországban stb. A kolostorokhoz számtalan birtok, falu, jobbágy, kézműves tartozott. Központjuk Budaszentlőrinc volt 1541-ig.

 

Magyar pálos remete Szt. Pál képében. /X I V. sz-i k őfaragás Budaszentlőrincről/

 

A XV. század végén néhány bencés monostort a pápa megszüntetett. Kolostoraik és birtokaik a pálosokhoz kerültek. Ezáltal tovább erősödött a rend tekintélye és anyagi helyzete. A visegrádi Szent András bencés apaságot is megszüntették, a kolostort birtokaival együtt //. Ulászló 1493-ban a pálos rendnek adományozta. /3. C,D sz. irat/

 

Igen értékes birtoka volt a visegrádi monostornak a maróti földbirtok erdőségeivel, jobbágynépével együtt. Az adományozás következtében a falu a pálos szerzetesek közössége, a convent tulajdonába került. A hódoltság idején is a pálosoké maradt. Marót földesurai voltak közel 300 esztendeig, a rend feloszlatásáig, 1786-ig. 1496-ban arról értesülünk, hogy a pilisi apátságnak volt Bitócon birtoka, ugyanis ekkor István, pilisi apát 8 forintért eladta bytholczi szőlőjét a visegrádi Szt. András kolostornak, -mely ekkor már pálos birtok volt. Ulászló király 1506-ban megerősítette a pálosokat bitóci birtokukban.

 

Jelenetek a jobbágyok mindennapi életéből: a disznó lebunkózása, szüreti szőlőtaposás. /Középkori festett kalendáriumból/

 

A falu további sorsára közvetlen források hiányában csak következtetni tudunk. Nem tudjuk pl. hogy a zűrzavaros viszonyok közepette kirobbant 1514-es Dózsa vezette parasztháborúban részt vettek-e a környék falvaiból vagy Marótról jobbágyok.

 

A mohácsi csatavesztés után. Dobozi Mihály

Az 1526-os mohácsi csatavesztést követő néhány hetes török dúlás, fosztogatás, Esztergomot, a virágzó várost is elpusztította. A környékbeli falvakat kifosztották, felégették, állataikat elhajtották, az elmenekülni nem tudó lakosokat felkoncolták vagy rabszíjra fűzve elhajtották. /4-5. sz. irat/ Mindezt a török csaknem ellenállás nélkül megtehette az egész országban.

 

"Mégis...az Orbánsz András által üresen hagyott esztergomi várat megvédte egy alacsonyrendű ember, Nagy Máté, aki azelőtt a káptalan gyalogságának kapitánya volt, és kevesekkel odamenekült. Visegrád várát pedig, a királyi korona őrzőhelyét a parasztok és szerzetesek tartották meg” írta a kortárs Brodarics István. A várvédő parasztok a környékbeli falvakból, a közeli pálos birtokokról menekülhettek ide. Brodarics szerint ..." az ellenség ...sehol sem talált nagyobb ellenállásra csak Maróton, mely nem messze van Esztergomtól. Ez az esztergomi érseknek kies fekvésű mulató helye, azon erdők között, melyeket mi Vértesnek /!/ nevezünk, minden felől erdők és berkek veszik körül. Ide húzódtak a mieink közül néhány ezren feleségeikkel és gyermekeikkel együtt, bízván a helynek természettől is megerősített voltában... Véres harcot vívtak itt a törökkel.

 

Török-magyar csatajelenet / Török íjászok

 

Istvánffy Miklós a csataleíráshoz még hozzátette:"...Mindnyájukat egy szálig leölték. Emlegetik Dobozi Mihály kiváló vitézségét és híres tettét. Amikor ugyanis a maga mögé ültetett és őt szorosan átölelő feleségét, a ló gyorsaságában bízva, biztos helyre akarta vinni, de mégsem tudott elmenekülni, miután feleségét előbb leszúrta, hogy az ellenség kezébe ne kerüljön, ő a sűrű ellenség közé vágtatott, s őt is ugyanúgy lemészárolták."...

 

A kutatók a csata helyét a Gerecse hegységben létezett, de ekkor elpusztult Marót faluval, Pusztamaróttal azonosítják, és nem /Pilis/maróttal, annak határában lévő Basaharc/ "Basarc" vagy Búbánatvölgy területével. A felsorakoztatott tudományos érvek Pusztamarót mellett szólnak. Dobozi hőstettét ott hajtotta végre. /Bagyary Simon: Dobozi Mihály tragédiája 1908; Sörös Pongrácz szakvéleménye. Századok 1912. 782-783.1./

 

A Búbánat völgyben szintén volt az érseknek mulató helye, vadászkastélya; a leírt terepviszonyok is sok hasonlóságot mutatnak. A maróti hagyomány a véres csatát, az idemenekülő sokezer ember pusztulását, Dobozi és felesége hősi halálát Basaharc, Bánom, Tóköze és a Szobi-rév közötti területre teszi. Emlékét a falu népe régtől fogva azzal a hittel őrzi és ápolja, hogy ez az esemény őseikkel és az ide menekült környékbeli lakosokkal esett meg. A dűlőneveket is ezzel hozták kapcsolatba: Basaharc, Búbánat, Bánom, Bonchegy, Zagrajt, /Ag/a/rajt/, Basakert. Az idősebbek még emlékeznek a Tóköze dűlő nyárfáira /a Szobi-révi út közelében/, ahová a hagyomány tette Dobozi és felesége tragédiáját. Fakerítéssel körülvett évszázados 6 nyárfa őrizte emlékét, és hirdette a hősi helytállás példáját.

 

A fenti szakvélemények ellenére 1914-ben " a haza és a hitvesi szeretet vértanúinak emlékére közadakozásból" szobrot emeltetett a község lakossága. Ma is áll az emlékmű a falu központjában. A nyárfás emlékhely a II. világháború után is megvolt. A tagosítás és tsz-művelés során tűnt el a határból. /Jó lenne az emlékhelyet visszaállítani./

 

A falu népének Dobozihoz fűződő megbecsülését, tiszteletét ne kisebbítse az, hogy az esemény nem Pilismaróton történt. Bárhol történt is, tiszteletet, megbecsülést érdemelnek az utókortól. A Dobozi-emlékmű hirdesse hősiességüket. Másrészt a maróti és környékbeli jobbágyok évszázados szenvedéseit, hősi helytállásukat, tragikus pusztulásukat senki sem jegyezte föl, mint annyi mást sem az országban. Szóljon tehát a pilismaróti Dobozi-emlékmű mindazokról az elődökről is, akik 1100 év óta itt éltek, "... kapáltak, öltek, öleltek, tették, amit kell," itt haltak meg, sokszor értelmetlenül. Szóljon a tragédiák utáni újrakezdőkről is, akiknek ösztöneiben benne volt az élni-, az újrakezdeni-akarás, az " áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell" kemény igazsága.

 

A mohácsi targédia után a falvak, városok életben maradt népe nemcsak siratta elpusztult, elhurcolt hozzátartozóit, hanem újjáépítette lakóhelyét, megszántotta, bevetette a legázolt földeket. Maróton is hamarosan felépültek a viskók, hiszen az erdő fája és a határában lévő "sárga föld" adta hozzá az építőanyagot. A török 1526 szeptemberében kitakarodott az országból, de nem lett békesség. II. Lajos halálával megüresedett királyi trónért folyt a harc Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd között egészen 1541-ig, az ország három részre szakadásáig.

 

Az egyházi és világi földbirtokosok két pártra szakadtak, többen hol ehhez, hol ahhoz a félhez csatlakoztak. A pusztító belharcokba a török is beavatkozott Szapolyai János oldalán, de mindig a maga hódító érdekei szerint. Ez a trónviszály talán még nagyobb romlást, politikai és erkölcsi kárt okozott Magyarországnak mint a mohácsi tragédia. Mindkét uralkodó, hogy megszerezze a hadászati szempontból igen fontos helyet, Esztergomot, 1526 és 1541 között hatszor ostromolta meg az erősséget. A vár hol János király, hol Ferdinánd birtokában volt. 1529-ben ide érkezett a török is hatalmas seregével. Váradi Pál érsek csak úgy tudta megmenteni az ostromtól, hogy Szapolyai oldalára állt.

Valahányszor Esztergomnál hadak táboroztak vagy harcoltak, kifosztották, feldúlták a környék falvait, erőszakoskodtak a lakossággal. Aki az eddigieket túlélte, életét menteni más békésebb vidékekre menekült. Voltak, akiket rabláncra fűzve hurcoltak ki az országból. Ebben a népirtásban és pusztításban nemcsak a törököknek volt részük, hanem Ferdinánd seregeinek is, akik Komárom, Esztergom megye területét is ellenséges országrésznek tekintették. Habsburg Ferdinánd "hadai gonoszabbul bánnak a hű lakókkal, mint a lázadókkal, gonoszabbul dúlnak, fúlnak, mint a török" -írta II. Lajos özvegye bátyjának.

 

"1526 előtt az esztergomi járásban 45 virágzó település volt, 1531-ben már csak 2 település fizetett adót", a többi elpusztult/Komárom megye története I./ Marót is osztozott a többi falu nehéz sorsában.

 

A 150 ÉVES TÖRÖK URALOM MARÓTON

A viszálykodásnak az lett a következménye, hogy Magyarország három részre szakadt. 1541-ben a törökök csellel elfoglalták Budát. Ezzel az ország középső fele, az úgynevezett hódoltság, a Török Birodalom része lett, s megkezdődött a 150 éves török uralom. A Királyi Magyarországon a Habsburgok uralkodtak, az ország keleti felében megalakult az önálló Erdélyi Fejedelemség.

 

 

A hódítók fölismerték, hogy Budát, az elfoglalt magyar területeket csak úgy tudják megtartani, uralmukat megszilárdítani, újabb és újabb területeket elfoglalni, ha a stratégiailag kulcsfontosságú várakat birtokolhatják. Ennek szellemében került sor az elsők között Esztergom várának megostromlására 1543-ban.

A török hadak fölvonulása Esztergom vára alá ágyúkkal megrakott gályákon a Dunán, a gyalogos és lovas katonáké szárazföldi utakon történt. A környékbeli községek ismét megszenvedték a háborút. / 6. sz. irat/

 

Esztergomot sikerült a töröknek megszereznie. Ezután 1544. április végén Visegrádot vette ostrom alá. Bécs nem küldött segítséget. A szomjúságtól gyötört őrség szabad elvonulás feltétele mellett föladta a várat, de a törökök felkoncolták őket. Kik voltak azok, akik itt pusztultak? A hivatásos katonákon kívül a környékbeli fegyverforgatásra képes parasztok.

 

Török harci gályák Visegrád ostrománál

 

1526 előtt Budaszentlőrinc, a pálos szerzeteseknek, a "fehér barátoknak" legnagyobb, legvirágzóbb kolostora, tulajdonképpen a főmonostor volt. A rend főnökének állandó lakhelye, ahol 300-500 szerzetes is élt. 1526-ban a török elpusztította, de újjáépítették. 1541-ben újra kifosztották, a szerzetesek pedig elmenekültek. Egy ideig a rendfőnök és a barátok egy része Nyitra megyében Felsőelefantban lévő kolostorukban élt, megmaradt értékeiket is ide menekítették. A török pusztítások, az elmenekülések és a reformáció miatt megcsappant a szerzetesek száma. A lakatlanná vált monostorok birtokait a rendfőnökök bérbeadták alacsony bérleti díjért a hódoltsági területeken is. A bérletnek a rend szempontjából csupán eszmei jelentősége volt: az hogy ezzel a rend tulajdonjogát elismerték. A bérlő adót szedett a birtok jobbágyaitól. Előfordult, hogy a hódoltsági területen lévő birtokok idegen kézre jutottak, olyan magyar urakéra, akik semmiféle bérleti díjat nem fizettek, azzal a szándékkal, hogy a tulajdonjog idővel feledésbe merül, és végérvényesen megszerezzék.

1570-ben az esztergomi szandzsákság összeíratja az adózó falvakat, azok házait. Kis-Marótnak csupán két háza és egy egykerekű, romokban heverő malma volt. A török nevezte Kis-Marótnak Alsó-Marótot, valószínűleg kevés lakósa miatt. A török korban végleg elpusztult. A falu helyén elterülő szántóföldeket ma is Alsó-Marótnak nevezik. Az összeírásban Felső-Marót Nagy-Marót néven szerepelt, ahol ebben az időben 15 házat és egy romokban lévő egykerekű patakmalmot írtak össze. /Ez kb. 60-80 lakost jelenthetett./ A szomszédos Bitóc-puszta Nagy-Marót, használatában volt ekkor. /Magyarország régészeti topográfiája V./

 

Török defter vagyis adókönyv a XVI. századból

 

A pálos szerzetesek rendfőnöke 1570-ben a márianosztrai, visegrádi és máriacsaládi birtokaikat Ghymesi Forgách Simonnak és Imrének egész életükre évi 225 forintért bérbe adta. 1580-ban Marótot is ugyanők bérelték. Valószínű, hogy néhány szerzetes időnként visszatért, mert van olyan adatunk, hogy 1576-tól a barátok vallást tanítanak és miséznek Maróton, ahová a visegrádi Szt. András kolostorból jártak ki. Mások szerint a faluban volt egy kisebb kolostorféléjük, ahol a török alatt néhányan meghúzták magukat. Egy 1591-es visszatérésről is tudunk.

 

Az egyházak

1560-90 között Maróton megszerveződött a református egyház. Részletesebb ismereteink azonban ebből az időből nincsenek róla. A reformáció tanainak, a hitújítási mozgalomnak az elterjedése Magyarországon történelmünk egyik legtragikusabb időszakában, a mohácsi vész, az ország 3 részre szakadásának idején kezdődött. Hamarosan földbirtokosok és parasztok tömegei álltak át az új hitre.

 

"A reformációs mozgalmaknak megvoltak a maga okai. A katolikus egyház ezidőben tényleg belső reformokra szorult...Az egyház és a szerzetesség helyzete főleg a törökdúlta területeken hanyatlott rohamosan ..."

 

A Királyi Magyarország területén a főpapság az udvar támogatásával megindította ellenreformációt, mely a protestánsokat üldözte, a katolikus egyházat pedig erősítette. "A hódoltsági területeken a török sem a protestáns, sem a katolikus vallás gyakorlását nem akadályozta. Nagy általánosságban elvben egyformán bánt a katolikusokkal és a protestánsokkal, sőt nem egyszer egymás iránti türelemre intette őket. Az új hit hirdetői a török hódoltság területén előnyt nyertek mert nem üldözték őket. A protestáns prédikátorok ugyanis szabadabbnak érezték magukat, mint a Habsburg-uralom alatti magyarországi részeken...

 

Ugyanakkor a katolikus egyházi kormányzat elhanyagolta a hódoltsági terület lelkeinek vezetését. Csak a XVII. sz. elején jöttek vissza többen szerzetesek, a szerzet ruháját levetve, szultáni oltalomlevéllel járták a falvakat". /Idézetek: Kisbán: A magyar pálos rend története 1./

 

A 15 éves háborúban

A XVI. sz. végén újabb szörnyű háborús időszak következett, a 75 éves háború /1594-1606/, melyben Esztergom és vidéke különösen sokat szenvedett. 1594-ben és 95-ben zsoldos császári csapatok és magyar katonák ostromolták a török által megerősített esztergomi várat. Mindkét alkalommal elkeseredett harcok folytak. Itt esett el Balassi Bálint is. A 95-ös ostrom alkalmával sikerült a töröktől tíz évre visszavenni. Ugyancsak ekkor szabadult föl, s került a császári zsoldosok kezére Visegrád és Vác is.

 

A harcok alatt Esztergom és környékének újabb elnéptelenedése következett be. Illésházy István, a kortárs emlékirataiban feljegyezte az 1594-es ostrom keresztény zsoldos seregéről a következőket: Mátyás főherceg ..."semmi büntetést a táborban nem művele, és az okáért számtalan emberölések esnek vala. Egy nap sem volt, hogy magyart nem öltek. Paráznasággal, részegséggel, vendégséggel, kalmár-áruval, udvari pompával úgy annyira rakva volt a tábor, ...hogy iszonyú vala benne maradni....öt-hat mérföldig mindenfelé a falvakat, városokat mind elpusztították. A szegénységnek minden marhájokat, lovukat elhordták pénz nélkül. A mezőn a vetéseket lekaszálták, és a lovaknak adták. Annak utána a kévéket is szabadon hordták, mint ellenségét, és a lovak alját is abból vetették meg." / Komárom megye tört. I. / Marót is elpusztult.

 

A 95-ös ostrom sikerrel járt. Pálffy Miklós, az esztergomi végház kapitánya lett, az elnéptelenedett falvakba a török birtokában lévő Óbudáról, Békásmegyerről magyar és rác telepeseket hozatott, de az újabb ostromok megint pusztulást eredményeztek, mert a török 1604-ben is, 1605-ben is ostrom alá vette a várat, végül az idegen zsoldosok föladták. Thurzó György így értékelte a helyzetet:"... és nimetre az végházakat ne bízzuk, ám Esztergomot is feladták, az többit is mind németek adták török kézben, nekik nem hazájuk, nem fáj nekik."

 

Marót a XVII. században

A 15 éves háború után az elpusztult, elnéptelenedett Marótra is szervezett telepítés történt. Felsőelefantban, a Szt. János pálos kolostorban kelt adománylevél 1610-ből arról tudósít, hogy Marosi Zobonya János érdemeket szerzett a birtok újranépesítésében és felépítésében, ezért egy jobbágytelket adományoztak neki, és egész életére fölmentették az úrbéri szolgáltatási kötelezettségek alól, kivéve évi 1 forint fizetését a rendháznak.

 

Honnan verbuválta Zobonya az ide költöztetett jobbágyokat? Nincs hiteles iratunk róla, de Huszein, esztergomi bég 1619-ben írt levelében ilyen utalás van a súlyos adók miatt elköltözni szándékozókról: "...ezért a többiek is mind elmennek, ki Marosrul jött, ki Szobról jött, ki Vámosmikoláról jött, ki Kemencéről jött..." VII. századból fennmaradt iratok már több bepillantást engednek a falu, a jobbágyság életébe. Az egyik forrás a Marótra kivetett hadiadóról /1613/, a másik Huszein bég magyar nyelvű levele a maróti jobbágyok adóterheiről /1619/ szól. Az 1653-as contraktus -a maróti jobbágyok és a szerzetesrend között- az elmenekült földesúrnak fizetendő cenzusról, pénzadóról szóló szerződés.

 

/6.,7.,8. sz irat/ Ezek a történeti források bizonyítják, hogy a maróti jobbágyok szintén szenvedő alanyai voltak a kettős - a török-magyar- adóztatásnak. A "maróti szeginysíg" az esztergomi bégnek is adózott, de kivetették rá a magyar dicális adót /hadiadót/ is, és földesurának, a pálos rendnek is fizette a pénzadót. Ráadásul török, rác, magyar hajdú útonállók, rablóbandák fosztogatták a lakosságot, elhajtották állataikat. Gyakran a zsold nélkül maradt végvári katonák is be-betörtek egy-egy faluba élelmet, stb. szerezni. Tipikus volt ez akkor a hódoltsági perem területeken. Senki sem védte meg a föld népét. /7.,9.sz. irat/

 

Az 1613-as adókivetésből látható, hogy Maróton csak 1 egész és 3/4 porta volt, legalábbis ennyiről tudott a magyar hatóság. Ez igen kevés számú lakosra enged következtetni. /Ha feltételezzük, hogy pontosak az adatok, akkor kb. 7 egésztelkes vagy 21 zsellérháztartást számíthatunk. 4-5 fős családokat figyelembe véve kb. 35-100 lakosa volt a településnek. /6.sz./

 

A Huszein-levél érzékelteti, hogy az adóprés ellen egyetlen fegyvere van a jobbágynak - a panaszon kívül - elköltözni, elszökni földesurától máshová, ahol kevesebb adózást ígérnek neki. De ilyen viszonyok közepette a családdal való költözés sem volt egyszerű. Meglepő, hogy a török bég -a gyűlölt ellenség- kéri a magyar földesurat, a pálosok főnökét, hogy példája nyomán ő is felére csökkentse a maróti jobbágyok adóját, mert a falu lakói az adóterhek miatt elszöknek, s akkor egyiküknek sincsen haszna a faluból. /A választ nem ismerjük./ Úgy tűnik, a török földesúr igyekezett megőrizni a birtok jövedelemképes állapotát. /7.sz. irat/

 

E korból a maróti református egyházról van néhány szűkszavú adatunk: prédikátorát, Marossi Mihályt 1626 és 1628-ban iratok említik. Részt vett a Keviben tartott zsinaton. 1639-ben a Felső-Dunamelléki /Somorjai/ Református Kerülethez csatlakozott a maróti gyülekezet. 1660 körül a /drégely/palánki eklézsiához tartozott, lelkipásztora Marosi István.

 

1647-ben is volt török összeírás, mely szerint Maróton csak 3 és 1/2 porta volt. /Megközelítő számítások szerint ez 14 egésztelkes vagy 42 zsellérháztartást, illetve ezek variánsait jelenthette. Kb. 70- 230 lehetett a lélekszám./

 

A Huszein-levél is, az 1653-ban a pálos vicáriussal megkötött szerződés is érzékelteti, hogy a hódoltsági területen lévő falvak népe életlehetőségét mind a töröknél, mind a magyar földesuraknál igyekezett biztosítani. A közeljövőre nézve valamiféle biztonságot, állandóságot szerettek volna elérni a falu küldöttei. Imre András, Pentér András, Nagy György maróti jobbágyok télvíz idején azért vállalják Marótról a Nyitra megyei felsőelefanti monostorba az utazást /valószínűleg gyalogosan/, hogy megegyezzenek a rendnek fizetendő pénzadóról, és a szerződésbe beírathassák az atyák generálisával: "tudtára adom mindeneknek.,.az in /én/ jogutódimnak is, hogy nézvén az in szegin maróti jobbágyimnak...nyomorúságokra...,ha tisztek és más főember több árendát akar adni, ne pusztíttassík az ilyen árenda miatt az szegény falu". /8.sz. irat/

Az elmenekült vármegyék hatáskörüket igyekeztek minél előbb visszaállítani, kiterjeszteni a hódoltsági területen lévő településekre. A török területek magyar lakosságától megkövetelték, hogy vitás, peres ügyeiben ne a török hatósághoz forduljon, hanem a királyi Magyarországra menekült vármegyei joghatósághoz. Ellenkező esetben "törökösség" vádjával elmarasztalták és megbüntették az illetőt. Esztergom vármegye nemessége megyegyűléseit a század első felében a királyi Magyarország területén, Érsekújvárott tartotta, amíg a török azt el nem foglalta.

 

Dömös és Marót földesurainak határvitája példa arra, miképpen zajlott egy hódoltsági területű peres ügy Magyarországon 1662-ben. A Németsződiben megtartott tanúkihallgatásra a hódoltsági területről, Verőczéről, Bogdányból Marótról idéztek meg jobbágy tanúkat, akiknek oda kellett menni, mivel a szolgabírónak, a megyei esküdtnek " az török félelme miatt nem volt bátorságos az helyre odamennünk." Ebből az iratból tudhatjuk meg azt is, miképpen rabolták el " az tatai hajdúk maróthy uraim sörtés marhájokat." /9.sz.irat/

 

Érsekújvár 1663-as elfoglalása után Esztergom környékére két évtizedre békésebb viszonyok következtek, mert a hódoltság határa . északabbra tolódott. De 1683-ban, Bécs fölmentése után, megkezdődtek a harcok Magyarország felszabadításáért. A Szent Liga keresztény zsoldos csapatai visszavették Párkányt, majd Esztergomot ostromolták. A török őrség 1683. október 28-án szabad elvonulás mellett föladta a várat. Esztergom fölszabadult.

A török hadvezetés nem nyugodott bele a vereségbe, 1685-ben Ibrahim pasa nagy sereggel körülzáratta Esztergomot, és ostromolni kezdte. Lotharingiai Károly felmentő serege Tátnál nagy vereséget mért rá, kénytelen volt visszavonulni Esztergom alól. A harcok, a csapatok vonulgatásai, fosztogatásai miatt a környék megint sokat szenvedett, de fölszabadult a 150 éves török uralom alól. Marót falu ekkor ismét elpusztult, lakói az erdőkbe menekültek. Tanúvallomásokból értesülhetünk arról, hogy hamar újjáépítették. /21.sz. irat/

 

1686-ban a keresztény seregek fölszabadították Budát, de az ország további területeiről a török kiűzése több évig elhúzódott.. Az idegen segítséggel történt fölszabadítás azt eredményezte, hogy Magyarország egésze, Erdély is, a Habsburgok fennhatósága alá került. Most meg császári zsoldos csapatok tartották megszállva, fosztogatták az országot.

 

forrás