Özséb és Benedek után István lett a rend vezetője. István rendfőnök Lodomérhez az esztergomi érsekhez fordult a megyei zsinaton azzal a kéréssel, hogy a megyéjében remeték számára meghatározott életszabályokat alkosson a pécsi és veszprémi püspökök példájára.

1291-es évnél Benedek veszprémi püspök irata, mely a Szent Kereszt megtalálásának ünnepén kibocsátatott oklevelében megerősítve így írja le, és a következő helyeket sorolja fel név szerint: A Szent Kereszt egyháza a Pilisben, Szent László Kékesen és Pilis szigete…

Az új szabályzat szolgálja a Pálos-rend tovább fejlődését a főegyházmegye területén, amelyet 1294-ben Lodomér, esztergomi érsek készített el. Majd 1297-ben, András egri püspök is úgy rendelkezik, hogy az ő egyházmegyéje területén élő pálos szerzetesek számára is kötelezővé teszi a szabályzatot. Bár a konstitúció liturgikus vonatkozásai csekélyek, emiatt feltételezhetjük, hogy a zsolozsmázás és az egyéb istentiszteleti tevékenységek olyan folyamatosságot és kialakult szokásokat alakított ki már erre az időre a rend, hogy nem volt szükséges újabb utasítást adni ezekre vonatkozólag.

         Ladomér érsek tehát meghallgatta István perjel kérését a következő, utóbb András egri püspök által a maga megyéjébe is alkalmazott rendeletet bocsájtotta ki:

„András, Isten kegyelméből egri püspök, minden vallásos és isten­szerető férfinak, aki e tartomány bármely barlangjában vagy pusztaságában remeteéletet él, üdvözletét és atyai áldását küldi. Mivel az em­ber esendő, és természeténél fogva a bűn felé hajlik, a közösségi élet meglazulása miatt a kölcsönös szeretetet elhanyagolja, és a szerzetesi fegyelmet is megrontja. Az emberiség ősellensége a szerzetesek közül sokakat elcsábít az engedelmesség erényétől, és az engedetlenség mé­lyébe taszítja őket. Ezért szükséges, hogy a régi atyák gazdag biztosíté­kaival, rendeleteivel - mintegy elszakíthatatlan kötelékkel - a szerzete­si fegyelmet körülvegyük, meghatározzuk, és pontosan leírjuk. Mert a közmondás szerint: nehezen oldódik el a többszörösen meg­csomózott kötél. Ezért Krisztusban szeretett fiúnk, Lőrinc testvér, az Esztergom melletti szentkereszti kolostor perjele, István testvér rend­főnök és rendjének más perjelei helyett és nevében elénk járulva be­mutatta szerzetének Reguláját és Szabályzatát. 

Buzgón és tisztelettel kérte, hogy azokat a szabályokat és szerzetesi rendelkezéseket, ame­lyek Lodomér esztergomi érsek, örökös főispán privilégiumában fog­laltatnak, melyeket ugyanazon, fönt említett érsek úr saját tekintélyé­vel, mint privilégiumokat elfogadott, jóváhagyott és megerősített, úgy mi is a következőkben azokat elfogadni, jóváhagyni, megerősíteni és saját tekintélyünkkel, mint privilégiumokat bizonyítani kegyesked­jünk.

A novíciusok egy évig tartsanak próbaidőt, és utána tegyenek foga­dalmat, ha akarnak. Ha pedig nem akarnak, engedjék meg nekik, hogy szabadon eltávozzanak. A perjel azonban étkezéskor és más alkalmas időben is beszélhet. Az ét­kezéstől fölkelve zsoltárt olvasva menjenek a templomba: "Könyörülj rajtam Istenem..." Legyen kijelölt hely, ahol a vecsernye után Istenről és a szentekről beszélgethetnek. Az esti imádság előtt je­lezzenek, hogy a testvérek jöjjenek össze valamit inni, ha van mit. Ez­után menjenek az esti imádságra, amikor pedig befejezték, feküdjenek le. Tunikában, skapuláréval és cipőben aludjanak.

A betegek részére külön szoba legyen, ahol fekhetnek és étkezhet­nek. Többek közt elrendeljük, hogy minden testvér abban a házban él­jen, amelyikben fogadalmat tett, és fölötteseinek engedélye nélkül, a saját meggondolatlanságából nem hagyhatja el. Azt a testvért vagy azokat a testvéreket, akik önkényesen távoznak, egyetlen perjel sem fogadhatja be a rendfőnök vagy annak, helyettesének szóbeli vagy írásbeli engedélye nélkül. De ha valamelyik testvér másik kolostorba vágyódik, és annak a kolostornak a perjele is akarja, akkor a rendfő­nök vagy annak helyettese adhat engedélyt, és Isten áldásával átme­het. Bárkik, ha ellenkezőt  tennének, és meggondolatlan cselekedetből fölötteseik engedélye nélkül eltávoznának, vagy bármelyik perjel, aki ilyen szökevényt befogadni merészelne, vagy engedetlenekkel, kóbor lázadókkal, csavargókkal, vagy a remete szerzethez nem illőkkel és al­kalmatlanokkal tartana, akik elöljárók akarata ellenére  önmagukat he­lyeznék át, a rendfőnök vagy a helyettese, bárki legyen is az, azt a ko­lostort vagy kolostorokat, testvért vagy testvéreket, mint a fenti mó­don leírt engedetleneket, egyházi átokkal és kiközösítéssel büntetheti; erre a nekik küldött levelünkben fölhatalmazzuk.

Ezen fölül, ha volnának olyanok, akik így javíthatatlanok és fékezhe­tetlenek, mert a rájuk kirótt ítélet ellenére javulni nem igyekeznek, ak­kor a fent nevezett elöljárók őt vagy őket e fölhatalmazás alapján, a rendnek bármelyik tagjával elfogathatják és börtönbe vettethetik, mindaddig, amíg őszinte bűnbánatot nem tartanak, meg nem változ­nak, és önfejűségükből ki nem gyógyulnak. Sokan vannak ugyanis, akik kizárólag saját testük táplálásáért falánkul járkálnak, és szétszé­lednek gazdátlanul, rendjük szégyenére. Ezért ezt, vagy ezeket ugyan­azzal a hatalommal, bármelyik testvérrel elfogathatják, és börtönbe vethetik, vagy a szerzetesi ruhától fosszák meg; de ha a vétkes nem ta­lálható, akkor a szerzetesi ruhától való megfosztás jeléül, mintegy a szerzetből való kizárásért, vágják le a csuklyáját, vagyis csonkítsák meg. Mi tehát azoknak, vagyis a rendfőnöknek, Lőrinc testvér perjelnek és ugyanazon rend perjeleinek kérésével egyetértve, atyailag jóindu­latú és kegyes beleegyezésünket adjuk. Különösen azért, mert kérésük a lelkek üdvösségének hasznára válik, méltányos, igazságos és éssze­rű. A bemutatott szabályokat és szerzetesi rendelkezéseket elfogadjuk, jóváhagyjuk és megerősítjük. Ennek örök emlékéül pecsétünkkel lát­tuk el, vagyis megerősítettük. Kelt Egerben, az Úrnak 1297-ik évében, Szent Lukács evangélista ünnepén.”

Ennek a szabályzatnak majdnem minden pontját, egészen a rend feloszlatásáig megtartották a magyar pálosok. Kivéve a kizárásról szólót, amelyet később módosítottak, hogy csak a javíthatatlanok bocsátassanak el.

         A rendnek fejlődése töretlenül tovább folytatódik, a következő 8 év alatt majdnem ugyanannyi kolostor épül fel, mint azt megelőzőleg, köztük a híres Buda melletti Szent Lőrinc monostor is, amely 1300-tól 1304-ig építettek a pálosok, ebből az időszakból származik.

1309. január 15-ről veszi keltét Budán Gentilis újabb okmánya. De Lőrinc prior nem elégedett meg ezzel az eredménnyel, mert ő nagyobb távlatokban gondolkodott-, ennek eredménye Gentilis közbenjárásának még újabb okmánya, mely 1309. február 18-án kelt Budán; az oklevél a V. Kelemen pápától származik ennek az oklevélnek az értelmében a pálosok nagykáptalanokat is tarthatnak Budán, a rend ügyeiben szabadon dönthetnek, kitétele csupán az, hogy Szent Ágoston regulájának lényegén ne változtassanak. A nagykáptalan pünkösdkor 1309. május 23-án egybegyűlt. Gentilis a pápa magyarországi követének útjából fakadó újabb, a harmadik oklevél: úgymint Lőrinc prior-provinciálisnak megadja a szerzetesek feloldozásának jogát, 1311. április 1-én Pozsonyban adták ki. Ezen okmányaikon még a „Fratres S. Crucis de eremo” elnevezés fordul elő. De később XXII. Jánosnak 1319-ben kelt, továbbá 1323-ban kelt leirataiban is már a rend megnevezése, „Remete Szent Pál szerzetének” nyilváníttatik. Továbbá XXII. János pápa a pálosokat, mint az egyház szerzetes rendjét újra elismerte, sőt egyben az 1319-i oklevélben a püspöki fennhatóság alól felmentve, a pápai fennhatóság alá helyezte.  A pálos kolostorok száma ebben az időben már 60-ra emelkedett.

A pápák így XXII. János, V. Orbán, XI. Gergely és II. Bonifác stb. a bulláikban dicsérően szólnak a Pálos-rend kemény és szigorú életéről, hitbuzgó cselekedeteiről.