Várbirtokok
A keresztény nemzeti királyság megalapításával Szent István az országban levő összes várakat királyiaknak jelentette ki, s azokat a környező királyi birtokok középpontjaivá tette. Szent István ez intézkedésével, az akkor Európaszerte dívó felfogásnak szerzett érvényt, melyhez intézményeiben mindenkor alkalmazkodott. Akkor még az ország kétharmada, beleértve a lakatlan területeket is, a király tulajdona volt. Az utolsó nagyvajdák alatt tömérdek birtok vált uratlanná, miután a nyugateurópai kalandok, gyászos végű hadjáratok alatt egész nemzetségek pusztúltak el.
Szent István tehát ezt a rengeteg birtokot, mely a királyság megalapításával a koronáé lett, könnyebb kezelés czéljából uradalmakra osztotta fel, melyek középpontjává rendszerint a már ekkor meglevő várakat tette. Ily vár volt a szláv fészek, Esztergom, a hova már az utolsó nagyvajda, Géza is áttette székhelyét, tehát akkoriban az egész ország egyik jelentékeny forgalmú helysége, melynek még nagyobb jelentőséget kölcsönzött ama körülmény, hogy első szent királyunk itt látta meg a napvilágot, innen indúlt ki a térítés nagy munkája, az a szellemi fénysugár, mely megjelölte a nemzetnek az útat, a melyet, ha élni akart, követnie kellett.
Esztergom egyike volt ama 45 megyének, (királyi uradalomnak), a melyeket Szent István alapított. Maga a vár természetes középpontja volt ama vidéknek, mely éjszakra, a Duna balpartján, a lakatlan erdőségekig, délre, a Duna jobb partján pedig, a Vértes hegységig terült el. Ennek a királyi uradalomnak területe jóval nagyobb volt a mai Esztergom vármegyénél. Hozzá tartozott a visegrádi vár és környéke, valamint a későbbi Pilis vármegye, mely jóval később keletkezett. Magát a pilisi várat is csak a tatárjárás után emelte IV. Béla király a tatárpusztítás megakadályozására, saját kincsei felhasználásával, a melyet a hozzátartozó vidékkel egyetemben 1259-ben a királynénak örök időre adományozott. (Századok 1871. 391. l.)
Az esztergomi várszerkezet.
Az esztergomi várszerkezettől az okleveles adatok egész 1079-ig nyúlnak vissza. Ebben az évben szerepel az első esztergomi királyi várispán, Gyurka. (Pauler Gyula i. m. 188.) A XII. századból is csupán két megyeispán neve maradt fenn, az egyik Simon, a ki 1156-ban szerepel, a másik Csoba, a ki 1181-1185 között III. Béla király bírótársai közé tartozik, abból az alkalomból, midőn a király egy vasárnap Széna ispán udvarában egy tölgyfa alatt ítélőszéket tartott. (Pauler I. 428.) A tatárjárás előtti korszakból csupán még egy esztergomi ispán nevét őrizték meg az oklevelek, a Szák nembeli Miklósét (Fejér VII. 1., 214.), a ki azonban csak igen rövid ideig, az 1223. évben, viselte e méltóságot, e mellett soproni ispán és a királyné udvarbírája volt, majd ismételten a nádori méltóságot töltötte be.
A várszerkezethez tartozó lakosságnak különféle rangja és kötelezettsége volt. Az előkelők voltak a királyi várjobbágyok, a kik az ispán körül segédkeztek, majd a várszolgák, a kik különféle foglalkozásokkal és kötelezettséggel, szétszórva, az egyes falvakban laktak.
A várszolgák ellenőrzésével a századosok és tizedesek voltak megbízva, olykép, hogy a tizedes körűlbelül a falusi bíró teendőit végezte, a századosok pedig járásonként tartották a falukat számon. (Tagányi Károly: Megyei Önkormányzatunk keletkezése.) Ily századosi tisztet viseltek Szerafin és Pongrácz, a kik a nekik alárendelt esztergom-váraljai udvarnokokkal együtt, 1884-ben, a tihanyi Szent Ányos apátsághoz tartozó udvarnokokról azt állították, hogy ők a király udvarnokai, a kinek szolgálata alól magokat kivonták.
Az esztergomi várszerkezet azonban korán bomlásnak indúlt. Még Szent István király nagykiterjedésű birtokokat adott az esztergomi egyháznak, kétségkívül a királyi uradalomból. Későbbi uralkodóink sem zárkóztak el az egyház, sőt idővel a világiak részére tett adományoktól, így az esztergomi várszerkezet még a tatárjárás előtti korszakban inkább csak névleg állott már fenn. Ez az oka annak, hogy a XIII. század második feléből, midőn már bővebb okleveles adataink vannak, alig egy-két esztergomi várföldről maradtak adataink.
Az esztergomi várszerkezet főhelye és középpontja Esztergom volt. Imre király 1198-ban a várterületen egy még ki nem épült palotát adott az érseknek, azzal a kikötéssel, hogy szükség esetén a királynak szállást kell adnia. (Knauz i. m. I. 156). IV. Béla király pedig 1239-ben a váralján nagyobb földterületet adományozott, hogy az érsek ott várost építhessen. A többi esztergomi várbirtokról csak a tatárjárás utáni korszakból vannak adataink.
Így 1268-ban a garamszentbenedeki apát, Simon esztergomi várjobbágynak, Kakat, (ma Párkány), nevű birtokán egy eke földet adott, hogy ott megtelepedhessék. Ez a Simon Nyék helységből való volt, a hol tehát esztergomi várföldek voltak. Nyék helység alkalmasint a mai Komárom vármegye területén feküdt, a hol a bányai várnak is voltak tartozékai. (Komárom Vármegye Monogr. 405. l.)
1268-ban IV. Béla király bakók (praeco) és pohárnokok Agár nevű földjét kamarásának, Istvánnak adományozván, a határleírásnál említtetik a pilisi apátság Nyka nevű hegysége és a tarjáni nemesek földje. (Hazai Okmt. VII. 107.) E leírás alapján Agár földjét Bajnától délnyugatra kell keresnünk; a határleírásnál említett Nyka helység nevét a Bajnához tartozó Nyika puszta őrizte meg, ettől nyugatra találjuk a Komárom vármegyei Tarjáni hegységet. A Tarján és Nyika puszta között elterülő erdőség, mely az Agártorok nevét viseli, sejteni engedi Agár föld fekvését. 1270-ben, midőn Moys nádor az esztergomi érseket bizonyos jövedelmek birtokába iktatta, megjegyzi, hogy V. István király Esztergom vármegyét az esztergomi érseknek adományozta. Ennek folytán az a jövedelem, mely eddig a főispáné volt, az esztergomi érsek és a káptalan között oszlott meg. A különben sem erős esztergomi várszerkezet ezzel véget ért.
V. István király az itt lakó várnépet 1272-ben az ország nemesei sorába emelte. Az országos nemesítés ellenére, 1273-ban, külön ily kitűntetésről emlékeznek meg az oklevelek. Ebben az évben ugyanis Bene fiai, Sándor és Gál, a várjobbágyság alól felmentettek, s a Karva (Kerova) helységben levő birtokokat a király nekik örök időre átengedi.
Esztergomi várbirtok volt Epöl falu is, a hol a királyné hadakozó népei laktak még 1284-ben is; e helységben különben már 1270-ben az esztergomi János-vitézek rendje és az esztergomi káptalan szerzett birtokokat. Az utóbbi 1284-ben nyert itt földeket Erzsébet királynétól.
Az esztergomi várbirtok utolsó emlékét III. Endre király 1294. évi adománylevelében találjuk, midőn Muslan földet Simon comesnek adományozván, megjegyzi a király, hogy ez egykor várbirtok volt. E visszapillantás mindenesetre az 1272. év előtti időre vonatkozik. Eme várföld helyét nem sikerült megállapítanunk. Pesty Frigyes szerint (A Várispánságok 209. l.), az a körülmény, hogy a birtokba-iktatást a győri káptalan teljesítette, némi útmutatás e földterület helyére nézve. A cseh betörések megfékezésére idővel a Vág vidékén újabb királyi várak keletkeztek, a XI-XII. század folyamán.
Királyi várak
Ily kis területen nem lehetett az egyes vármegyéknek annyi földterületet kihasítani, a mennyire szükség volt, így a vágmenti vármegyék, - Sempte, Galgócz, Szolgagyőr, Bánya, - nem alkottak összefüggő egészet, hanem szerteszét feküdtek a szomszéd vármegyék területén. Ez a területi elszórtság idővel még növekedett, mert a várnépek újabb földeket szereztek, melyek azonban kapcsolatban maradtak továbbra is azzal a várral, a melynek népei birtokukba vették. (Pauler Gyula i. m. I. 326.) A galgóczi várnak a mai Esztergom vármegye területén, Ebeden voltak tartozékai. E várföld nyolcz eke terjedelmű volt, (egy eke 120-150 hold), melyet II. Endre király az esztergomi egyháznak adományozott, melynek birtokában IV. Béla király 1237-ben megerősítette.
Galgócz területén idővel egy második vár is létesült. - Szolgagyőr, - így a vármegyét hol Galgócznak, hol Szolgagyőrnek nevezték. Az utóbbi hosszabb életű volt.
A szolgagyőri vár tartozékai
A szolgagyőri várhoz a következő birtokok tartoztak: Csolnok. Földjét IV. Béla király alatt Péter, a szolgagyőri tárnokudvarnokok mestere bírta, melyről V. István király 1270-ben, a hithirdető szerzetesrend részére kiadott megerősítő levelében is megemlékezik. (Fejér V. 1. 59.) Raab. IV. László király 1277-ben e földet Zerechmer fiának, Miklós comesnek adományozván, megjegyzi, hogy az adomány tárgyát tevő birtok a királyi tárnoknép, a királynéi udvarnokok és a szolgagyőri várszolgák földjei között feküdt. Sárkány. IV. Béla király Bechend comesnek 1247-ben Sárkány nevű földet adván, elmondja, hogy azt különféle sorsú szolgálmányos népek, ú. m. solymárok, pohárnokok és szolgagyőri szolgálmányosok lakják. Az adománylevél szerint, e helység Béla és Köbölkút között feküdt. Kőhid-Gyarmat. IV. László király 1275-ben a Bormot nevű 3 eke földet, mely Szolgagyőr várához tartozott, az esztergomi káptalannak adományozta. Pesty Frigyes szerint Bormot nem más, mint a mai Gyarmat, mely jelenleg is az esztergomi káptalané, míg a határleírásban a mellette fekvő helységben a mai Gyivára ismerhetünk. (Tagányi Károly czikke a Századok 1882. évfolyamában 389-394. l. - Pesti Frigyes i. m. 451., 478.)
Végül a karakói várhoz tartozott Tardos hegység, mely ugyan ma már nem tartozik Esztergom vármegyéhez, de tekintettel arra, hogy évszázadokon át a vármegye kiegészítő részét alkotta, röviden meg kell róla emlékeznünk. Tardost még Imre király adta az esztergomi érseknek, hogy ott a falu jobbágyaival márványköveket fejtessen. (Fejér III. 1., 255.) II. Endre király azonban a szentföldi hadjáratából visszatérvén, (1217), tapasztalta, hogy az esztergomi érsek a királyi várjavak könnyelmű elprédálásának ellene szegűlt; e miatt a király haragját magára vonta, s II. Endre, hogy haragját éreztesse, János érseket száműzetésbe küldötte és Tardos birtokától megfosztotta. 1218-ban azonban az érseket ismét visszafogadta kegyeibe, s Tardos birtokában megerősítette.
A XIII. század elejétől kezdve mindegyre jobban szembetűnő a várszerkezet bomlása, melyet Imre király, de különösen II. Endre zavarteljes kormányzata csak siettetett. IV. Béla király ugyan megkisérlé az elidegenített várjavak visszaszerzését; 1236-ban, tehát a tatárjárás előtti korszakban, megbízza Róbert esztergomi érseket, az érseki megyében levő összes örökségek (kir. várjavak) visszaszerzésével; sőt kívüle még többen, nevezetesen Sebes nyitrai ispán, Rőth András, Szoboszló, Mikcse és Zochet comes is szerepelnek a vármegye területén, hasonló megbízatásban. Mindez intézkedések azonban a várszerkezet teljes felbomlását nem bírták megakadályozni.
Közbejött a tatárpusztítás, mely a királyi javak jogrendjét felforgatta. A tatárpusztítás következtében számos várbirtok vált lakatlanná, melyek eladományozása így könnyebbé vált, s mindegyre jobban szaporította a kötelezettség nélküli birtokosok számát, de ezzel azután a különféle szolgálmányosokat és várnépeket közelebb is hozta egymáshoz.
Ha figyelemmel kísérjük az okleveleket, láthatjuk, hogy a vármegye területén sokféle szolgálmányosok laktak. Voltak közöttük várjobbágyok, királyi és érseki udvarnokok, királynéi hadakozó népek, hírnökök, bakók (praeco), praedialisták, a kik mindnyájan földeket bírtak szolgálataik fejében. A mint azonban ezek lassanként felszabadúltak kötelezettségeik alól, a részükre kiállított adománylevelek alapján új birtokos-osztály keletkezett.
A tatárjárás után hovatovább elhatalmasodó nagybirtokos osztálylyal szemben az ősi nemzetségek elszegényedett sarjai mindegyre jobban érezték a tömörülés szükségét, hogy a küzdelmet sikerrel felvehessék a főurak ellenében. Ebbeli törekvéseikben csakhamar megtalálták szövetségeseiket az egykori várjobbágyokban és azoknak ivadékaikban, mely szövetkezés egy új társadalmi osztály, a köznemesi rend alakúlására vezetett.
E nagy társadalmi átalakúlás mellett a királyi vármegye lassanként megszűnik, hogy helyet adjon a vármegyei önkormányzatnak. A megyeispán főispánná lesz, udvarbírájából pedig az alispáni tisztség fejlődik.
Főispánok
Esztergom azok közé tartozik, hol ez az átalakulás legelőször végbement. A tatárjárás utáni korszakban már főispánok állanak a vármegye élén, mint 1244-ben A Báncza nembeli Benczencz, István bíboros és praenestei püspök testvére, majd őt követi 1255-ben a Hunt-Pázmán nembeli Jákó s 1264-ben Kozma. 1270-ben IV. Béla király a főispáni méltóságot örökössé tette, s azt a Türje nembeli Fülöp esztergomi érseknek adományozta. Utódai közül Miklósnak 1273-ban a 200következő czíme van a Billege és Vázsony birtokok adományozásáról szóló oklevélben: Venerabili viro Nicolao electo Strigoniensi, aulae nostrae Cancellario perpetuoque comite loci eiusdem; mig Ladomér egy 1279-ben kelt oklevélben ekként nevezi magát: Lodomerius miseratione divina Archi-episcopus Strigoniensis locique eiusdem comes. (gr. Zichy Okmt. I. 32, 43.) Ez időtől kezdve 1848-ig, az esztergomi érsekek egyúttal a vármegye főispánjai voltak. Az árpádházi királyok uralkodása alatt, csupán egy ízben, Gergely érsekkel esett meg, hogy a király - az 1300. év elején, - megfosztotta őt a főispáni méltóságtól.
Kommentáld!