Esztergom városától délre ma egyetlen összefüggő szigetet látunk, mely egyfelől városias külsőt mutat, másfelől egy tipikus ártéri erdő. Az elmúlt másfél évszázad terepmunkái nagyban felülírták a korábbi felszíneket. Nagyon nehéz meghatározni hol húzódik a természetes és emberkéz alkotta felszín határa.
Esztergom és szigetei az ősidők óta lakott területnek számítanak. A Duna gázlói, viszonylag stabil partjai kiváló átkelőhelyet biztosítottak az utazók számára. A Várhegy tövében összefutó utak egy helyre fókuszálták a Garam, a Duna és a Pilisvörösvári-árok közlekedési folyosóit. Amióta az ember állandó telepeket létesített a szigeteken, törekedett arra, hogy az árvizek lehetőleg elkerüljék otthonaikat. Minden kor embere magasított valamennyit környezete felszínén, ez az emberiséggel mondhatni egyidős törekvés. Az egymásra épülő kultúrrétegek hűen tükrözik az egykori magyar királyi székhely viharos történelmét. Ha egy kutatóárkot mélyítünk ezen rétegekbe, különös dolgokba akadhat ásónk.
A Prímás-sziget eredetileg 3 részből állt, a vár alatti legnagyobb földdarabot neveztékVízivárosi-szigetnek, a tőle délre lévőt Ebszorító-szigetnek, míg a harmadiknak - mely leginkább zátony lehetett - vagy nem volt neve, vagy őt nevezték eredetileg Prímás-szigetnek. Ezektől délre állt a Szentkirályi-sziget, mellékága valószínűleg már a magyar írásbeliség előtt feliszapolódhatott, oklevelek már nem említik. A sziget csúcsa körülbelül az előző bejegyzésben lefényképezett zsilipnél lehetett.
A római kori Solva név nagy valószínűséggel kelta örökség. A település Hadrianus császártól kapott városi rangot, később Marcus Aurelius itt, a Garam torkolatánál írta meg elmélkedéseinek egy részét. A Vízivárosi-szigetre is átnyúlt a Tabula Peutingeriana itineráriumban feltüntetett Solva Mansio területe. A Palkovics pad környékén római őrtorony magasodott. A következő tőle délebbre, feltételezhetően a szentkirályi ármentes területen állhatott. Anavum néven Párkány területén a későrómai korban hídfőállás létesült. A népvándorlás által elsöpört ripa pusztuló romjait a későbbi korok kőbányaként használták.
A keresztény magyar királyság esztergomi alapítása következtében a város az ország közepévé vált. A Vízivárosi-szigeten Boldog Gizella királyné alapított bencés apácák számára monostort. Latin nevében először fordul elő a sziget neve: Claustrum Monialium Beate Marie Virginis de Insula Strigoniensis. A római kövek felhasználásával felépült rendházat valamikor 1526-1543 között pusztították el a törökök. A kolostor romjait feltehetően Esztergom városfalaiba építették be valamelyik ostrom kárainak rendbehozásánál.
A mellékág Szent Tamás-hegy alatti szakaszán fakadó hévforrások az Árpád-korban kis tavat tápláltak, melynek lefolyásánál a Dunában téli kikötő "portus danubii minoris" létesült, ahol a víz a leghidegebb teleken sem fagyott be. Talán itt írta 1147-ben VII. Lajos király kereszteseivel érkezett Odo de Dioglio, hogy "...a Duna számos ország kincseit és gazdagságát hordja össze a híres Esztergomban".
Esztergomtól délre az ármentes szentkirályi földeknél ugyancsak középkori település állt. A honfoglalás kori falu eredeti neve Obon, azaz Abony volt. A települést II. Géza király kereszteseknek adományozta, akik itt konventet és hiteles helyet alapítottak. Nevét - Conventus Cruciferorum Domus Hospitalis Ecclesiae Sancti Stephani Regis de Strigonio - még pápai bulla is megörökítette. Révállomás is működött itt, melynek bevételein a keresztesek az esztergomi érsekkel osztoztak. A templomos hely pusztulása egybeesett Esztergom várának 1543. évi elestével. Templomának romjait feltüntették az 1. képen.
 |
| 1. kép A keresztesek szentkirályi tábora és hídfője (balra) 1595. |
Esztergom stratégiai fontosságát a török hamar felismerte, ez volt Buda védelmének északnyugati bástyája. Párkánynál hídfőállást építettek 1546-ban, elnevezése utal hadászati jelentősségére:Dsigerdelen Parkan, azaz az ellenség májába ékelődő erőd (2. kép) A két erődítményt hajóhíd kötötte össze, mely két részből állt. Egy, karókra épített kis híd (ma Kossuth híd) vezetett át Abdi aga szigetére (Vízivárosi-sziget). Innen a Mária Valéria híd helyén álló hajóhíd teremtett kapcsolatot a túlparti erőddel.
 |
| 2. kép Két metszet Esztergom 1595-ös ostromáról |
A Magyar Királyság számára létfontosságú volt ennek a török hídfőnek a felszámolása. A tizenöt éves háború hadműveletei alkalmával, 1594-ben került sor az első sikertelen ostromra. Ekkor esett el a Vízivárosban Balassa Bálint költőnk. A rákövetkező évben újabb keresztény sereg gyülekezett az ostromhoz. Bánlaky József
monumentális munkájában az 1595-ös ostromot is feldolgozza. Mátyás főherceg, valamint helyettese Mansfeld Károly által vezetett egyesített keresztény sereg a szentkirályi romok területén (Rudera Sz. Király) vert tábort. Itt volt a legegyszerűbb lőtávolon kívül összeköttetést teremteni a török híd felett. Hajóhídon tartották a kapcsolatot a párkányi oldallal. Táborukat az egykori Duna meder nyomvonalán sáncokkal erődítették meg. Ötszögletű sáncokat hánytak az Ebszorító- és
Nyárasdi-szigeten is (
3. kép). Utóbbinak török neve ekkoriban
Parváne-sziget volt, kaszálónak használták. Az Ebszorító-sziget név kapcsán felmerült bennem, hogy származhat-e az 1595-ös ostrom hadi "szlengjéből" a "Kutyaszorítóban van" kifejezésünk. Ha a török partok közé ékelődő sziget és hídfőerőd neve már akkor is Ebszorító volt, akkor származhat. Lehetséges az is, hogy fordítva történt; a szorult helyzetben lévő keresztény sereg adta a nevet a szigetnek, valamely balszerencsés hadművelet során. Ebben az esetben ugyancsak egy különleges etimológiai esettel állunk szemben. Végül a sikeres ostrom révén Esztergom 10 évre újra a Magyar Királyság része lett.
 |
| 3. kép A Kutyaszorító erőd és az 1595. évi sáncok a Duna Mappáció térképén |
 |
| 4. kép Kutya szorito jelentheti a két sziget közti mellékágat is? /forrás/ |
Az ostromról készített metszetek három szigetet ábrázolnak Szentkirály és Esztergom között. 1790-ben, az első katonai felmérés során már csak két szigetet jelölnek. Az apró zátony időközben hozzáforrt az Ebszorító-szigethez. A Vízivárosi- és Ebszorító-sziget XIX. századi összeolvadásáról Borovszky Samunál olvashatunk (Esztergom vármegye). Egy szerencsétlenség során cementszállító hajó kapott léket a két szigetet elválasztó kis Duna-ágban. A cement azonnal megkötött, elzárva az amúgy is sekély ágat. A véletlen baleset nyomán a városi hatóságok végleg feltöltöték a medret. Így alakult ki a ma is látható Prímás-sziget, melynek neve az érseki tulajdonú Prímás-kertről öröklődött át. Területét fokozatosan emelték az árvizek szintje fölé. Utoljára 1971-72-ben raktak itt le törmeléket, ami várbéli munkálatokból származott. Az ebszorító-szigeti sáncokat a part rendezése során hordták el, a XIX. században, ma már nyomuk sincsen. Azonban a legrosszabbul Szentkirály romjai jártak. Az 1595-ben még álló falakat a XVIII. században is leírták. Később homok és kavicsbányák nyíltak a területen, elpusztítva ennek a virágzó településnek minden maradékát. Volt, hogy ezer darabos ezüstpénz kincs került elő egy-egy homokgödörből.
 |
| 5. kép Az esztergomi hajóhíd 1826-ban |
Végül nem feledkezhetünk meg Vaszary Kolos esztergomi hercegprímásról. Az ő áldásos munkájának nyomát viseli számtalan létesítmény Esztergomban. Amellett, hogy 50000 forintot adományozott közkórház javára (ma Vaszary Kolos Kórház) adománnyal támogatta a Kis-Duna mellett kiépített sétányt és platánsort. Ő volt az, aki lemondott az érseki kincstárat gazdagító hajóhíd vámjáról, így lehetővé vált 1895-ben a Mária Valéria híd felépítése. Ugyancsak elévülhetetlen szerepe volt Esztergom város létrejöttében, mely 1895-ig három különálló nagyközségből (Szent Tamás, Szentgyörgymező, Víziváros) és Esztergom városából állt (6. kép). Munkássága példaértékű lehetne az utókor városvezetői számára.
 |
6. kép Esztergom négy városrésze (Pallas Nagylexikon)
|
Kommentáld!